"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. július 31., kedd

Csillámtetkó és heti menüajánló

Hiszitek vagy sem, felcsaptam csillámtetkó készítőnek...:-) - mindjárt elmesélem, hogyan, de addig is egy kis előzetes (ha már olyan rég jelentkeztem) a heti ajánlóból: fekete erdei sonkás grissini rukkola ágyon, sajtos zellerszár krémleves, mozzarellás-paradicsomos magos zsemle, sajtos-sonkás grillezett hústekercsek, brassói aprópecsenye, csőben sült vegyes zöldség, mascarponés erdei gyümölcsös desszert. 

Sajtos zellerszár krémleves grissinivel
A csillámtetkó ötlete Dorkától (mert kitől mástól? :-)) eredt, ugyanis a testvérvárosi napokon kifigyelte a Fő téren tetováló nőket, és miután látta, hogy minden ovis barátja "szerzett" magának egy-egy csilli villi motívumot, ő is vágyott rá. Kapott is egy rózsaszín hercegnőt a karjára, amit aztán legalább egy hétig nem mártott a vízbe az esti fürdésekkor, nehogy lejöjjön róla a csillámpor.  

Aztán, ahogy közeledett Dorka szülinapja, elhatároztam, hogy szerzek valahonnan egy csillámtetkó szettet, és a zsúr ideje alatt én leszek a "csillámtetkós", aki "kivarrja majd a gyerekeket". A neten aztán jól "kiműveltem magam" a témában, majd rendeltem ragasztót, csillámporokat, ecseteket és sablonokat, aztán izgatottan vártam, hogyan "muzsikálok" majd a frissen szerzett tudásommal a bulin. :DDD

Ez a csillámtetkó szettem - egy parfümös dobozban "laknak" a kellékek :-)
Vettem egy csomó sablont is...
A zsúr helyszínéül a Dél-Budai játszóházat választottunk, ami nagyon jó döntés volt, hiszen a mi lakásunk kicsi, nem fért volna el a sok gyerek, no meg a szüleik, vagy csak egymás mellett ácsorogva. :-) Itt viszont volt ugrálóvár, kisautók, ezernyi játék, pónilovak a kertben (!), és egy kedves bohóc. Biztos sokan emlékeztek Galagonyára, akit Dorka első szülinapjára hívtunk el - nos, képzeljétek, ez a játékbarlang az ő háza, így ahogy rábukkantam a neten, nem volt kérdés, hova megyünk. A zsúr fergetegesen sikerült, így azt hiszem, nem kérdés, hogy a jövőben hol fogunk ünnepelni, ha gyereksereget szeretnénk meghívni. Néhány hangulatkép...

Az ugrálóvár nagyon népszerű volt. Igaz, a lovaglás is,
meg a kisautózás, és persze a csillámtetoválás...:D
Szülinapi torta is volt, és sok-sok rágcsálnivaló
- a képen a gyerekek Galagonya bohóccal
Iza igazából csak a tejre volt "rázizzenve", a bulit
gyakorlatilag átaludta :-)
A szülinapos póni-háton
Lincsi, Dorka és Galagonya
És hogy a csillámtetoválás hogy ment? Szerénytelenül állíthatom, hogy ezt főállásban is csinálhatnám. :DDD Persze, nem azért, mert olyan ügyes vagyok, hanem azért, mert olyan végtelenül egyszerű, a végeredmény pedig lenyűgöző. A kölykök egytől-egyig rákaptak, és mindannyian 4-5-6 tetkót kértek magukra, a végén már azt sem tudták, melyik kezük-lábuk maradt "csupasz". De nem csak a picik, hanem az anyukák és apukák is rákaptak a tetoválásra, és a végén mindenki mindenkit tetovált. Őrült jó volt! :-)))
Ezt a gekkót Brigi csinálta a kislányának,
- életében először próbálta ki a csillámtetoválást - és milyen szép lett, igaz?
Grétus és Szabi - az apukák is simán tetováltak :-)
Dorka delfinje - ez volt a 2. próbatetkó, amit csináltam
Ez pedig életem első csillámtetkója
- Dorkát nem kellett győzködni, hogy adja a karját
Ez már egy "komolyabb" darab: ez kb. a 20. munkám
- itt már ügyesebben bántam a színátmenetekkel
Zsiga sárkánya - fekete sárkányt "rendelt", ami
imitt-amott vörösen csillog - Szerintetek hogy sikerült? :-)
Árpika pókja
- Miért szeretik a kisfiúk az ilyen rémes képeket?
Dorka arany tulipánja
Árpika skorpiója
Egy kínai felirat - reméljük nem fejjel lefelé tettem fel
(és nem azt jelenti kínaiul, hogy "hülye vagyok") :-)))
Szóval a buli fergetegesre sikerült, és a gyerekek olyannyira kimerültek röpke 3 óra alatt (nyilván a sok élmény hatására), hogy Dorka és Iza is hazafelé úton, a kocsiban elaludtak. Ezúttal is köszönjük Galagonyának a remek bulit, jövőre is ide jövünk. Sőt, lehet, hogy már ősszel, valami jó kis boszi-partira...

És most főzzünk egy kicsit, ha már ilyen cudarul bántam a blogommal az elmúlt napokban. Remélem, senki nem vette a szívére, hogy kicsit nélkülöznie kellett engem a recepteket, de ezúttal van egy kis mentségem: a könyvön dolgoztam minden energiámmal, hogy mihamarabb elkészüljön...:-)

Az alábbi receptet előételnek ajánlom (a gyerekek is nagyon szeretik), illetve szerintem minden zöldségkrémleveshez remekül illik!

Fekete erdei sonkás grissini rukkola ágyon

Hozzávalók: 1 csomag grissini, 1 csomag fekete erdei sonka, 1 csomag rukkola
Elkészítés: A szalonna szeleteket kicsit ferdén a grissini rudakra csavarjuk, és rukkolával vagy bébispenóttal megszórt tálon kínáljuk. Isteni finom, percek alatt elfogy, és jól passzol a könnyű nyári borokhoz. :-)

Az illata, íze egyaránt szuper
... és látványnak sem rossz, ugye?
A zöldségkrémlevesek továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek, talán a sajtos habarásnak köszönhetően... de a lényeg az, hogy mindenki boldogan kanalazza, ha ilyesmit készítek. :-)

Sajtos zellerszár krémleves

Hozzávalók: 1 vöröshagyma, kevés olaj, 1 csomag szárzeller, 1 csomag petrezselyem, erőleves (kb. 7 dl), 2 csomag tömlős krémsajt, só
Elkészítés: A vöröshagymát megdinszteljük egy kevés olajon, rászórjuk a felaprított szárzellert, felöntjük annyi erőlevessel, ami ellepi, és fedő alatt puhára főzzük, majd sajtkrémmel együtt leturmixoljuk, petrezselyemmel megszórjuk (ezt a turmixolás előtt is beletehetjük) és tálaljuk. Reszelt sajt, pirítós, grissini illik hozzá.


Ez a zsemle az SOS vendégváró ételünk, amely hetek óta vezeti a listát. Ha van időm, a zsemlét is magam sütöm, ha nincs, akkor boltit használok, és bele paradicsomot, mozzarellát és fodros salátát teszek. Egy-egy alkalomra, 6-8 főnek 10-12 darabot készítek, ami első blikkre talán soknak tűnhet, de képzeljétek, még soha egy szem sem maradt meg belőle - pedig ez csupán az előétel szokott lenni...:-)

Mozzarellás-paradicsomos magos zsemle 

Hozzávalók: 6-8 zsemle, 1 kis üveg pesto, kb. 30 dkg szeletelt mozzarella, 4-5 paradicsom, 1 fodros saláta, pizzafűszer, pici olívaolaj, só
Elkészítés: A zsemléket félbevágjuk, megkenjük pestóval, majd mindegyikbe egy megmosott fodros saláta levelet teszünk, rá pedig szeletelt, besózott paradicsomkarikákat és mozzarella szeleteket felváltva. Picit meglocsoljuk olívaolajjal, kis pizzafűszert szórunk rájuk, majd rájuk csukjuk a kalapokat, és máris tálalhatjuk.



Szintén sláger-fogásnak számítanak nálunk a baconbe tekert hústekercsek. Ha gyerekes család jön hozzánk, kizárólag sajtot és sonkát teszek a húsokba (mert a kicsik különben elkezdik a "miazazöldottközépen" című lemezt), de ha felnőttek a vendégeink, szívesen megtöltöm spenóttal, spárgával, rukkolával, répával és mindenféle más zöldséggel a tekercseket. 

Sajtos-sonkás grillezett hústekercsek

Hozzávalók: 3-4 csirkemell filé, olaj, grill fűszer (sós), sajt, sonka, 2 csomag szeletelt bacon
Elkészítés: A húsokat felszeleteljük, kiklopfoljuk, grillfűszerrel fűszerezzük, majd minden szeletre egy sonkát és egy sajtot helyezünk, feltekerjük és baconbe csavarjuk. Fogpiszkálóval megtűzzük őket. A húsgöngyölegeket szorosan egymás mellé tesszük egy tepsire, ezüstpapírral lefedjük, és 1 óra alatt készre sütjük. Az utolsó 15 percre érdemes levenni a papírt, hogy jobban átpiruljon a hús. Fetás zöld salátával isteni! :-)
Középre mindig baconbe tekert aszalt szilvát teszek

Brassói aprópecsenye

Hozzávalók: 50 dkg pulykatokány, 50 dkg burgonya, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, olaj, pulykasültre való fűszerkeverék, pirospaprika
Elkészítés: 
1.) A burgonyát megtisztítjuk, lehéjazzuk, felkockázzuk, majd megszórjuk sült krumpli fűszerkeverékkel, meglocsoljuk egy kis olívaolajjal, tepsibe szórjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük.
2.) A húst megmossuk, felkockázzuk. A hagymát megtisztítjuk, felkockázzuk, kevés olajon megpirítjuk (szalonnát is tehetünk alá!), majd rárakjuk a húst, és fehéredésig pirítjuk. Megszórjuk fűszerrel (Naturella-sorozatot használok), hozzáadjuk az áttört fokhagymát, és szép pirosra pirítjuk az egészet. Ha kész, hozzáadjuk a burgonyát, egy pici pirospaprikát, átforgatjuk, majd azonnal tálaljuk. Savanyú uborka és cékla jól megy hozzá. :-)

Ez volt az első Brassóim - Ádám azt mondta, hibátlan volt :-)
A csőben sült zöldségek alapvetően apukám kedvencei, és mivel július 29-én ünnepelte a 68-ik születésnapját, egy színes zöldségtálat sütöttem neki. Mennyei lett az íze, de nem lehetett olyan szépen szeletelni, mint ahogy reméltem... utólag azt hiszem, tojást vagy lisztet kellett volna a tejszínhez adnom, és akkor az egész étel állaga sokkal szilárdabb lett volna. De az is lehet, hogy tejfölt kellett volna az egyes rétegek közé tennem? Ti hogyan készítitek a csőben sült ételeket?

Csőben sült vegyes zöldség

Hozzávalók: 1 kg fagyasztott vegyes zöldség, 30 dkg sonka szeletelve, olaj, 6 dl tejszín, mozzarella, olasz fűszerkeverék (Naturella)
Elkészítés: A fagyasztott zöldséget forró, sós vízben megfőzzük, lecsepegtetjük, és egy kivajazott jénaiba rétegezzük a szeletelt sonkával együtt. Minden réteget megszórunk olasz fűszerkeverékkel, és öntünk rá egy kis tejszínt (tejföllel talán szilárdabb lesz...), majd folytatjuk a rétegezést. Legfölülre jó sok reszelt mozzarella kerüljön. Sütőbe tesszük, és kb. 200 fokon addig sütjük, amíg piros lesz a teteje.

Szilárdabb állagra számítottam, de apa szerint tökéletes volt :-)
Azért ezt még kikísérletezem egyszer, mert szeretném szépen szeletelni
Végül ismét egy SOS vendégváró édesség. Nem kell hozzá más, mint egy kis mascarpone, tejszín és valamilyen gyümölcs, ami a háznál (vagy a fagyasztóban van). :-)

Mascarponés erdei gyümölcsös desszert

Hozzávalók: 25 dkg mascarpone, 5 dl tejszín, porcukor, 50 dkg gyümölcs
Elkészítés: A tejszínhabot porcukorral habosra verjük és megfelezzük. Az egyik felét hozzákeverjük a mascarponéhoz, majd botturmix segítségével hozzáadjuk a gyümölcs felét, és az így kapott gyümölcskrémet kelyhekbe rétegezzük gyümölcsökkel és a tejszínhabbal. Nápolyival, ostyaszeletekkel díszíthetjük a kelyheket. Ha nem elég édes a krémünk, mézzel is ízesíthetjük, ha viszont fogyózunk, édesítőszerrel is elkészíthetjük, úgy is finom lesz. :-)



Mindenkinek kellemes nyaralást, és pihenést kívánok sok szeretettel!:-)
Jövő héten mi is elmegyünk a Balcsira...  Ti voltatok már nyaralni?

2012. július 19., csütörtök

Dorka 4. szülinapja és a Barbie torta

Gondolom, már a címből is sejtitek, hogy megsütöttem életem első Barbie tortáját Dorka cica 4. születésnapjára, ugyanis ez volt a kis ünnepelt külön kívánsága. Hónapokkal ezelőtt valami magazinban látott egy fotót, amin a gyerekek egy hercegnő torta mellett mosolyognak, és a látvány elvarázsolta. Amikor megkérdezte, sütnék-e neki egy ilyet, azonnal rávágtam, hogy persze, aztán éjjel rágugliztam a Barbie tortára, és olyan képeket találtam, hogy aztán hajnalig nem tudtam aludni. Mondtam Ádámnak, hogy ilyen szépet én egyszerűen nem tudok csinálni, hiszen nem vagyok cukrász, csak egy egyszerű anyuka. Ő persze azt mondta, hogy álljak neki, aztán olyan lesz, amilyen, Dorka biztosan örülni fog neki, főleg annak, hogy saját kezűleg készítettem neki. 

A szülinapos és a Barbie torta :-)

Életemben nem kételkedtem még magamban ennyire..., de aztán győzött a hit ereje, és nekiláttam a sütésnek. Elméletben mindent elterveztem előre. Brigi kuglófjával "operáltam", mint tortaalap, mivel annál finomabb tésztájú süteményt az elmúlt évek során nem ettem. Megsütöttem, és szokás szerint hibátlan lett. Kifordítottam a formából, beleállítottam a befóliázott babát, aztán majdnem elájultam, mert a csodás magas kuglófom, amit a baba szoknyájának szántam, mindössze térdig ért Barbie-nak. Persze, ez nem a kuglóf hibája volt, hanem a szöszi babáé, hiszen bármilyen csinos is, lássuk be, rém aránytalan azokkal a nyakig érő lábaival... szóval, sütöttem még egy kuglófot, és az előző tetejére tettem. És még így sem volt elég magas, de szerencsére be lehetett hajlítani Barbie lábait, így megoldottam ezt az apró problémát. Eztán már "csak" a krém elkészítése és a díszítés volt hátra. A krém egyszerű volt (saját kreáció), de a díszítés... no, hát azzal megküzdöttem... megmutatom, hogyan. :-)



Barbie torta - Brigi kuglófjából (2 db-ot kell sütni!)

Hozzávalók:  3 tojás, 18 dkg cukor, 18 dkg liszt, 1 citrom leve + héja,  1 dl víz, 1 dl olaj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor
A forma kikenéshez: vaj
A krémhez: 1 doboz (5 dl) Mascarpone, 5 dl tejszín, porcukor, 1 csomag habfixáló, 1 csomag málna (300 g)
A ruhához: 2 csomag rózsaszín marcipán tömb (100 g / db), 1 csomag fehér marcipán massza
A díszítéshez: színes szóró cukrok (virág és gyöngy alakúak), dr. Oetker cukorszirupos toll (4 db van egy csomagban: zöld, fehér, piros, sárga)
Elkészítés:
1.) A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
2.) A többi hozzávalót konyhai robotgéppel habosra keverjük.
3.) Kivajazzuk és liszttel megszórjuk a kuglófformát.
4.) A keményre vert habot óvatosan, egy fakanállal a tésztához keverjük, majd az egészet a kuglófformába öntjük.
5. ) 180 fokon kb. 45-50 perc alatt készre sütjük.
6.) Ha mind a 2 kuglófot megsütöttük, egymásra helyezzük őket, és beleállítjuk a közepébe a fóliába tekert babát (csak mellrészig kell betekerni, hogy ne ragadjon majd később, és érdemes a haját is hasonlóképp megóvni a tálalásig). Ha jó a szoknya derekának a magassága, kifaragjuk a  végleges formát - a kuglóf felső peremét kell lekeskenyíteni annyira, hogy egy A-vonalú ruha aljat kapjunk. A levágott tésztát félretesszük, ezzel tömjük majd ki a baba dereka és a szoknya között keletkező réseket.
7.) Elkészítjük a krémet: porcukorral habosra keverjük a tejszínt, és beletesszük a habfixálót. Ez után összekeverjük a mascarponéval, végül a málnával.
8.) A kuglófokat felszeleteljük, és szépen minden réteget megkenünk a málnakrémmel, végül az egész tortát kívülről is megkenjük vele. Jó vastagon lesz rajta a krém, de nagyon finom, igazán!
9. Beleállítjuk a közepébe a babát, és a dereka körül keletkező lyukat kitömjük a levágott kuglóf-darabokkal. A maradék krémből erre a részre is kenünk egy keveset.
10.) Kinyújtjuk a kétféle marcipánmasszát, és elkészítjük a ruhát. Először érdemes egy topot csinálni a babának, a pánt nélküli a legegyszerűbb, majd jöhet az alsószoknya, és a felső rétegek. Szerintem akkor lesz igazán szép, ha úgy vágjuk ki a darabokat, hogy látszódjon a málnás krém, a fehér alsószoknya és a rózsaszín is. (Nekem a fehér végül nem látszott, csak a szeleteléskor)
11.) A derékrészhez érdemes valamiféle marcipán övet tenni, így nem látszik az illesztés.
12.) A színes tollakkal mintákat rajzolunk, és cukor-gyönygökkel, virágokkal díszítjük. A babát a tálalásig hűtőben tartjuk, és a haját is csak közvetlenül az átadás előtt bontjuk ki, hogy ne legyen ragacsos! :-)

Felverjük a tojáshabot, egy másik tálban pedig simára keverjük a többi hozzávalót...
(aztán a két masszát finoman összekeverjük)
Brigi kuglófja - sütés előtt
Készül a Barbie szoknya - Ádám nagy erőkkel dézsmálta a levágott szoknyadarabokat,
úgy kellett elzárnom előle...:-)
Málna krémmel bevonjuk az első réteget...
... aztán a többit
Iza felügyelte a munkát :DDD
Kész az alsószoknya!!
No, hát ekkora lyukat kell kibélelni a levágott tészta darabokkal
Barbie a hűtőben (ki kellett szednem egy polcot, hogy elférjen)
Dorka a babájával :-)
Azt mondta, még sosem volt ilyen szép születésnapja :-)
Egy cukor sem mozdult el a helyéről
Az ünnepelt nagyon fel sem akarta vágni a tortáját

Ünnepi ebédet ezúttal nem készítettem, mivel Dorka arra vágyott, hogy a "Mediterránba" menjünk. Szóval, ha eddig nem ismertétek, érdemes nagyon gyorsan meglátogatnotok a régió legszuperebb éttermét, mert isteni a kaja (és rém színes az étlapjuk), nagyon trendi és mégis otthonos a berendezés, itt a legkedvesebbek és legmosolygósabbak a pincérek, és legendásan udvarias a tulajdonos. Ha erre jártok, mindenképp ebédeljetek náluk, imádni fogjátok! - mi is elég sűrűn járunk ide...:-)))
A Mediterrán Café honlapja >>>

Dorka mindig rántott csirkemellet és jázmin rizs kér, és szégyen vagy sem, azt
mondja, Anya, ezt ők finomabbra sütik, mint Te... hát, ez van, gyerekek. :DDD
Nekem ez a kedvenc kevert salátám...
És a Cordon Bleu -  mindig ezt kérem - uszi előtt salátával
Végül egy kép az ünnepeltről, Ádámról, valamint Merliahról, aki a tortából bújt elő, és szerencsére nem is lett ragacsos. :-))) Egyébként a youtube-on nagyon sok Barbie tortát találhattok, keressetek rá egyszerűen, hogy "Barbie cake", és gyönyörködjetek bennük - nem mellesleg az elkészítésüket is lépésről lépésre bemutatják. Remélem, mindenkit inspiráltunk....! :-)))


 Mai zenei ajánlóm: Barbie in a Mermaid Tale :-)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...