"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. július 19., csütörtök

Dorka 4. szülinapja és a Barbie torta

Gondolom, már a címből is sejtitek, hogy megsütöttem életem első Barbie tortáját Dorka cica 4. születésnapjára, ugyanis ez volt a kis ünnepelt külön kívánsága. Hónapokkal ezelőtt valami magazinban látott egy fotót, amin a gyerekek egy hercegnő torta mellett mosolyognak, és a látvány elvarázsolta. Amikor megkérdezte, sütnék-e neki egy ilyet, azonnal rávágtam, hogy persze, aztán éjjel rágugliztam a Barbie tortára, és olyan képeket találtam, hogy aztán hajnalig nem tudtam aludni. Mondtam Ádámnak, hogy ilyen szépet én egyszerűen nem tudok csinálni, hiszen nem vagyok cukrász, csak egy egyszerű anyuka. Ő persze azt mondta, hogy álljak neki, aztán olyan lesz, amilyen, Dorka biztosan örülni fog neki, főleg annak, hogy saját kezűleg készítettem neki. 

A szülinapos és a Barbie torta :-)

Életemben nem kételkedtem még magamban ennyire..., de aztán győzött a hit ereje, és nekiláttam a sütésnek. Elméletben mindent elterveztem előre. Brigi kuglófjával "operáltam", mint tortaalap, mivel annál finomabb tésztájú süteményt az elmúlt évek során nem ettem. Megsütöttem, és szokás szerint hibátlan lett. Kifordítottam a formából, beleállítottam a befóliázott babát, aztán majdnem elájultam, mert a csodás magas kuglófom, amit a baba szoknyájának szántam, mindössze térdig ért Barbie-nak. Persze, ez nem a kuglóf hibája volt, hanem a szöszi babáé, hiszen bármilyen csinos is, lássuk be, rém aránytalan azokkal a nyakig érő lábaival... szóval, sütöttem még egy kuglófot, és az előző tetejére tettem. És még így sem volt elég magas, de szerencsére be lehetett hajlítani Barbie lábait, így megoldottam ezt az apró problémát. Eztán már "csak" a krém elkészítése és a díszítés volt hátra. A krém egyszerű volt (saját kreáció), de a díszítés... no, hát azzal megküzdöttem... megmutatom, hogyan. :-)



Barbie torta - Brigi kuglófjából (2 db-ot kell sütni!)

Hozzávalók:  3 tojás, 18 dkg cukor, 18 dkg liszt, 1 citrom leve + héja,  1 dl víz, 1 dl olaj, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor
A forma kikenéshez: vaj
A krémhez: 1 doboz (5 dl) Mascarpone, 5 dl tejszín, porcukor, 1 csomag habfixáló, 1 csomag málna (300 g)
A ruhához: 2 csomag rózsaszín marcipán tömb (100 g / db), 1 csomag fehér marcipán massza
A díszítéshez: színes szóró cukrok (virág és gyöngy alakúak), dr. Oetker cukorszirupos toll (4 db van egy csomagban: zöld, fehér, piros, sárga)
Elkészítés:
1.) A tojások fehérjét kemény habbá verjük.
2.) A többi hozzávalót konyhai robotgéppel habosra keverjük.
3.) Kivajazzuk és liszttel megszórjuk a kuglófformát.
4.) A keményre vert habot óvatosan, egy fakanállal a tésztához keverjük, majd az egészet a kuglófformába öntjük.
5. ) 180 fokon kb. 45-50 perc alatt készre sütjük.
6.) Ha mind a 2 kuglófot megsütöttük, egymásra helyezzük őket, és beleállítjuk a közepébe a fóliába tekert babát (csak mellrészig kell betekerni, hogy ne ragadjon majd később, és érdemes a haját is hasonlóképp megóvni a tálalásig). Ha jó a szoknya derekának a magassága, kifaragjuk a  végleges formát - a kuglóf felső peremét kell lekeskenyíteni annyira, hogy egy A-vonalú ruha aljat kapjunk. A levágott tésztát félretesszük, ezzel tömjük majd ki a baba dereka és a szoknya között keletkező réseket.
7.) Elkészítjük a krémet: porcukorral habosra keverjük a tejszínt, és beletesszük a habfixálót. Ez után összekeverjük a mascarponéval, végül a málnával.
8.) A kuglófokat felszeleteljük, és szépen minden réteget megkenünk a málnakrémmel, végül az egész tortát kívülről is megkenjük vele. Jó vastagon lesz rajta a krém, de nagyon finom, igazán!
9. Beleállítjuk a közepébe a babát, és a dereka körül keletkező lyukat kitömjük a levágott kuglóf-darabokkal. A maradék krémből erre a részre is kenünk egy keveset.
10.) Kinyújtjuk a kétféle marcipánmasszát, és elkészítjük a ruhát. Először érdemes egy topot csinálni a babának, a pánt nélküli a legegyszerűbb, majd jöhet az alsószoknya, és a felső rétegek. Szerintem akkor lesz igazán szép, ha úgy vágjuk ki a darabokat, hogy látszódjon a málnás krém, a fehér alsószoknya és a rózsaszín is. (Nekem a fehér végül nem látszott, csak a szeleteléskor)
11.) A derékrészhez érdemes valamiféle marcipán övet tenni, így nem látszik az illesztés.
12.) A színes tollakkal mintákat rajzolunk, és cukor-gyönygökkel, virágokkal díszítjük. A babát a tálalásig hűtőben tartjuk, és a haját is csak közvetlenül az átadás előtt bontjuk ki, hogy ne legyen ragacsos! :-)

Felverjük a tojáshabot, egy másik tálban pedig simára keverjük a többi hozzávalót...
(aztán a két masszát finoman összekeverjük)
Brigi kuglófja - sütés előtt
Készül a Barbie szoknya - Ádám nagy erőkkel dézsmálta a levágott szoknyadarabokat,
úgy kellett elzárnom előle...:-)
Málna krémmel bevonjuk az első réteget...
... aztán a többit
Iza felügyelte a munkát :DDD
Kész az alsószoknya!!
No, hát ekkora lyukat kell kibélelni a levágott tészta darabokkal
Barbie a hűtőben (ki kellett szednem egy polcot, hogy elférjen)
Dorka a babájával :-)
Azt mondta, még sosem volt ilyen szép születésnapja :-)
Egy cukor sem mozdult el a helyéről
Az ünnepelt nagyon fel sem akarta vágni a tortáját

Ünnepi ebédet ezúttal nem készítettem, mivel Dorka arra vágyott, hogy a "Mediterránba" menjünk. Szóval, ha eddig nem ismertétek, érdemes nagyon gyorsan meglátogatnotok a régió legszuperebb éttermét, mert isteni a kaja (és rém színes az étlapjuk), nagyon trendi és mégis otthonos a berendezés, itt a legkedvesebbek és legmosolygósabbak a pincérek, és legendásan udvarias a tulajdonos. Ha erre jártok, mindenképp ebédeljetek náluk, imádni fogjátok! - mi is elég sűrűn járunk ide...:-)))
A Mediterrán Café honlapja >>>

Dorka mindig rántott csirkemellet és jázmin rizs kér, és szégyen vagy sem, azt
mondja, Anya, ezt ők finomabbra sütik, mint Te... hát, ez van, gyerekek. :DDD
Nekem ez a kedvenc kevert salátám...
És a Cordon Bleu -  mindig ezt kérem - uszi előtt salátával
Végül egy kép az ünnepeltről, Ádámról, valamint Merliahról, aki a tortából bújt elő, és szerencsére nem is lett ragacsos. :-))) Egyébként a youtube-on nagyon sok Barbie tortát találhattok, keressetek rá egyszerűen, hogy "Barbie cake", és gyönyörködjetek bennük - nem mellesleg az elkészítésüket is lépésről lépésre bemutatják. Remélem, mindenkit inspiráltunk....! :-)))


 Mai zenei ajánlóm: Barbie in a Mermaid Tale :-)))

34 megjegyzés:

  1. Ezúton is Nagyon Boldog Születésnapot kívánok Dorka babának!!!!!
    Mirza, ez a torta fantasztikusan sikerült. Percekig csak néztem a képet, annyira tökéletes, minden pici cukorka, dísz, virágocska a legapróbb részlettel gondosan kirakosgatva, nem vagy semmi... Méghogy kételkedtél magadban...kár volt. :)))))
    Sok puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jasmin, köszönjük szépen a jó kívánságokat! :-))) Örülök, hogy tetszik a torta, pedig a csillogását vissza sem adják a képek. Kaptam a CBA-ban arany és ezüst színű cukorgyöngyöket, a szoknya elejébe, a málnakrémbe azt szórtam, és a napon úgy csillogtak, mint a gyémántok. :-)
      Hajnalig "küzdöttem" az elemekkel, de aztán végülis elégedetten feküdtem le... persze, aludni nem tudtam, annyira vártam, mit szól majd az ünnepelt. El volt ájulva, ennyire boldognak még talán sosem láttam. :-) Puszi!

      Törlés
  2. Nagyon boldog születésnapot kívánok a kis ünnepeltnek. Mirza, ez a torta valami csodásra sikeredett. Annyira ügyes vagy, de hát már meg sem lepődök. Nekem sem lett volna szívem felvágni.
    Nem is tudom. Lehet ezt még fokozni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Icus, Nagyon szépen köszönjük Dorka nevében is! - bár megmutattam neki az üzeneted,és nagyon mosolygott.:-)
      ÁÁá, én is sajnáltam megvágni, komolyan, rossz érzés volt beleszúrni a szoknyájába a kést. :DDD De Barbie túlélte, már ünneplő ruhában ücsörög Dorka ágyán, a torta pedig nagyon finom volt. Csokival talán még "gyerekesebb" lett volna, hiszen a csokitorta az igazi gyerektorta, de a rózsaszín málnakrémben nagyon jól mutattak az arany gyöngyök - a képek nem adják annyira vissza, de csillogott-villogott a sok dísz rajta. Köszönöm a kedvességed! Puszi: MIrza

      Törlés
  3. Kedves Dorka!
    Boldog születésnapot kívánok neked! Nőj nagyra, és még sok ilyen szépséges tortát kívánok neked, amit anya süt!

    Kedves Mirza!
    Nem kellett volna kételkedned magadban, szuperül sikerült a Baris tortád! Szerintem még a "Tortakirály" is bevenne a csapatába! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maca, azért kételkedtem magamban, mert a youtube-on olyan Barbie tortákat láttam, hogy szó szerint levegőért kapkodtam. A profi anyukák ugyanis igazi fondantot használnak, és nem csak ruhát hanem virágokat is csinálnak belőle, meg csipkét (!) a ruhára... szóval elképesztő, mit tudnak, érdemes megnézni és ötleteket gyűjteni.
      Dorkának felolvastam az üzeneted, nagyon boldog volt - köszönjük szépen!!! :-)
      Köszönöm a kedvességed, és nagyon örülök, hogy tetszett a bejegyzés. :-) Puszi: Mirza

      Törlés
  4. Nagyon boldog szülinapot kívánunk Dorkának! Dávid pedig külön kért, hogy írjam le, ő már 6 éves elmúlt, és ő is puszilja Dorkát, és azt üzeni, hogy szuper tetkói vannak.:))

    A torta fantasztikus lett! Tényleg nagyon nagyon szép! Roppant ügyes vagy!:)) (megsúgom, ezerszer szebb, mint amit anno kapott évekkel ezelőtt a hugom, pedig azt cukrász csinálta)
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvi, Kedves Dávid, nagyon édesek vagytok, köszönjük szépen Dorkával együtt a gyönyörű köszöntést! :-)))
      No, látom, tetkó-témában akkor ti is otthon vagytok.:DD
      Örülök,hogy tetszik a tortánk, nagy küzdelem volt...először nekem is megfordult a fejemben, hogy cukrászhoz megyek, és rendelek egy ilyen tortát, de Ádám az mondta, az nem érne Dorkának olyan sokat, mint amit az anyukája, azaz én sütök neki, így aztán jól elszégyelltem magam, és nekiugrottam. Nem könnyű, de megérte. :-) Puszi!

      Törlés
  5. Isten éltesse Dorkát! Jól látom, hogy egy kis tetkója is lett a jobb karján? Nagyon vagány!
    A torta nem semmi, tudod, azért most örülök, hogy a lányom csak 5 hónapos és beéri almás répával meg cukkinis krumplival :-D
    Bartush

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bartush, nagyon szépen köszönjük! Dorka rém boldog az üzeneteitektől, mindet felolvasom neki. :-))))
      Igen, csillámtetkója van... én csináltam. :DD De ennek a témának szánok egy önálló részt, olyan szépek ezek a csillámtetkók, csak kivárom a szombatot, akkor lesz ugyanis a hivatalos zsúrunk, és ott minden gyereknek csinálok tetkót, befotózom, aztán a hétvégén megírom nektek. Szerintem szépek lesznek...
      Nos, Dorka első szülinapján nálunk is csak egyszerű babatorta volt, túróból. Nem is igazán evett belőle. De most már "nagylány", és az ovisok között Barbie igencsak népszerű. Szóval 3.5 év, és szerintem a lányod is kedvet kap majd a hercegnős dolgokra. :-)))
      Mikortól kezdtél el almát meg ilyesmit adni? Puszi!

      Törlés
    2. Szia Mirza!
      Szóval csillámtetkó, jól láttam én. Emlékszem anno ez nálunk is olyan menő volt, meg a körömfestés. Egyszer egy szülinapi bulin egy barátnőmnél kifestettük mindenkinek a körmét, aztán hazamenetel előtt lemostuk és szépen el is tüntettük ezzel a vendéglátó anyuka összes lemosóját, hát nem volt elragadtatva. :-D

      Mivel tápszeres baba már rég neki álltam a hozzátáplálásnak, egy csomó mindent eszik, almát, répát, banánt, krumplit, barackot, céklát és cukkinit. Jó étvágya van, amit kap betömi mind. Viszont azt mondta a védőnő, hogy a legújabbak szerint lehet adni már 6 hónapos kor előtt egy fél babakekszet pl uzsihoz. Most babakeksz receptet keresek, mert inkább sajátot adnék neki.

      Bartush

      ps: 1 hét és utazunk vissza Stockholmba, ott láttam áfonyás és mangós babakaját :-D 4-5 hónaposoknak! :-O

      Törlés
    3. Igen, jól láttad, csillámtetkó-lázban égünk. :-))) Körömfestés szerintem itt is lesz, szerencsére a barátnőim nem rinyálós anyukák, nekik bele fog férni egy kis csajos program, pláne, hogy nyár van. :-)
      Iza most 3 hónapos, azt hiszem, vele még várni kell 1 hónapot, hogy kaphasson barackot és más gyümölcsöket. Hú, ezeket Dorka is hogy szerette...:-) Nálunk a babakeksz valamiért nem volt népszerű, helyette a babapudingok voltak sikerlistások. A müllerben nagyon jókat árulnak, próbáltátok már? Bebe vagy Beba? Valami hasonló nevük van. Stockholm ilyenkor gyönyörű lehet, milyen az idő ott nyáron?

      Törlés
    4. Kint most kellemes 20-23 fok van, szellő és néha esik. Szóval lightos kánikula :-D mi nagyon szeretjük ezt az időt, nem vagyunk nagy hőség rajongók. Egyébként ez a nyár elég hűvösre sikeredett Stockholmban, de azért náluk a 30 fok ritka, és már alig bírják elviselni.

      A babapuding eszembe sem jutott, mert a puding szerintem tejes étel, és ugye az ilyen pici még nem kaphat tejet. Persze lehetnek nem tejalapúak is, majd megnézem. Köszönöm a tippet! :-)

      Törlés
    5. A 20-23 fok igazán kellemes lehet. :-) Szerintem ezek a pudingok tápszerből vannak...szóval ne olyanra gondolj, mint a danone, nem is a hűtőben vannak, hanem a bébiételek között. A müller árulja őket kifejezetten csecsemőknek. :-)

      Törlés
  6. Boldog szülinapot Dorkának!!! Látszik a képeken a megilletődött boldogság az arcán, oda van a tortájáért. Ez szép munka volt, gratulálok neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildi, igazad van, Dorkát nagyon boldoggá tette ez a torta, érdemes volt vele küzdeni. :-) A szüleim azt mondták, az a legjobb benne, hogy erre egész életében emlékezni fog, pedig az ember alapvetően elfelejti a gyerekkori tortáit.
      Köszönöm szépen a kedvességed! Puszi: Mirza

      Törlés
  7. Szia! :) Nagyon jó a kézügyességed és a fantáziád :) Szuper lett a torta, gratulálok :)

    Dorkának sok boldog szülinapot kívánok :)

    Puszi, Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mariann, azért megküzdöttem rendesen...:-)) Köszönöm szépen a kedvességed és a dicsérő szavakat. Jövőre még ügyesebb leszek, gondolom, azért ebbe bele lehet jönni... Köszönjük szépen a jókívánságokat!:-) Puszi: Mirza

      Törlés
  8. Ma ne legyen senki szomorka,
    Mert négy éves lett a kicsi Dorka!
    Sok kis angyalka védelmezze!
    Isten pedig sokáig éltesse!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ambrozia, imádom a versikéidet! :-)))) Köszönjük szépen!!

      Törlés
  9. Isten éltessen Dorka!! :) A torta pedig gyönyörű. Én néhány éve készítettem a kislányomnak, emlékszem, mennyire örült neki! Az öröm, a csodálat és a tágra nyílt szemek minden munkát megér. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csilla, köszönjük szépen a köszöntést! :-) (Dorka még csak 4 betűt ismer, azért írok a nevében. :D) Igazad van, értük éri meg a fáradtság. :-) Puszi!

      Törlés
  10. Isten éltesse Dorka cicát!!!!

    Nagylány lett már! Ez a torta pedig valami fantasztikus! Nem csak azért mert szép, hanem azért mert ezt az ANYA csinálta! Annál pedig semmi sem lehet szebb, hisz benne van anya szíve!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, köszönjük szépen! Anya szíve és lelke valóban benne volt - ha már cukrászati ismereteim meglehetősen hiányosak. :-) Ádám is azt mondta, hogy ez a torta ettől volt igazán jó. :-)

      Törlés
  11. Boldog szülinapot a Nagylánynak!

    Dorka majdnem egyidős az én lányommal, szinte a kezdetektől olvaslak Benneteket. Mi is babás tortát csináltunk a 4 évesünknek- nagyon tetszet az ünnepeltnek:)

    Ez a tészta jó sima tortalapnak is? Kislányomnak napok óta tortasüthetnékje van, eddig piskótával tortáztunk, lehet kipróbálnék mást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Franci, Isten éltesse a te kislányodat is! :-) Köszönjük szépen a köszöntést! Igen, szerintem simán felhasználható ez a tészta tortalapnak is (isteni finom!), de akkor szánj rá 50-52 percet a sütésre. Tűpróbával ellenőrizd, hogy jól átsült-e. :-) Puszi! Mirza

      Törlés
  12. Nagyon gyönyörű lett a torta, örülhetett a kislányod nagyon! Isten éltesse őt sokáig! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Valóban nagyon boldog volt, nem is gondoltam, hogy ennyit számít a forma...:-)

      Törlés
  13. Hü de csend van itt!!Mindenki nyaral? Manoka

    VálaszTörlés
  14. Boldog születésnapot kívánok Dorkának! Gyönyörű lett a torta, nem is tudnék lányosabb tortát elképzelni egy rózsaszín barbie tortánál.:))

    VálaszTörlés
  15. Hiányoznak az írásaid, remélem, nincs baj, csak nyaraltok...? :) Puszi :)

    VálaszTörlés
  16. Mirza, régen írtál már valamit, hiányzik!!! :-(

    VálaszTörlés
  17. Csatlakozom az előttem szólókhoz, csak remélem, hogy boldogan nyaraltok és nem érdekelnek az epekedő rajongóid :-)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Mirza,

    elkészitettem a recepted alapján a tortát, és nagy sikert aratott. :) Igaz, közel sem olyan szép mint amit te készítettél, de nagyon finom lett, igaz én eperrel csináltam. :) Köszönöm a receptet. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...