"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. július 4., szerda

Padlizsánkrém - görögösen

A legtöbb magyar háziasszony tejföllel vagy majonézzel, esetleg mustárral készít padlizsánkrémet, ahogy én is, noha az igazi görög padlizsánkrémbe ezek egyike sem kell...érdemes kipróbálni! A rekkenő hőségben kifejezetten jól fog esni egy kis házi készítésű finomság, amit reggel-este egy szelet vékony pirítósra kenve elfogyaszthatunk egy pohár hideg limonádé kíséretében. :-)


Görögországban az éttermek nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél szélesebb kínálatú mezesz, vagyis előétel kerüljön a vendégeik elé, ez ugyanis a "fokmérője" minden görög konyhának. Az előételek pedig sokfélék lehetnek: húsból, zöldségből, tejtermékből készült ételek, amelyek között szerepelnek végtelenül egyszerű, és igen munkaigényes fogások. Az egyik legnépszerűbb ilyen étel a padlizsánkrém, amit náluk Melidzanoszalata-nak neveznek, és nagyon finoman készítenek el. Megmutatom, hogyan... :-)


Padlizsánkrém

Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 3 gerezd fokhagyma áttörve, 6 cl extra szűz olívaolaj, borecet ízlés szerint, egy csokor petrezselyem finomra vágva, fél paprika felkockázva, egy paradicsom apró kockákra vágva, só
Elkészítés:
1.) A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A padlizsánt megszurkáljuk spéktűvel, és a rácson  (vagy sütőpapírral bélelt tepsiben) megsütjük. Akkor jó, ha a belseje teljesen puha. Hideg vízzel leöblítjük, és rögtön lehúzzuk a héját, vagy ha úgy egyszerűbb, egy kanállal kikanalazzuk a belsejét.
2.) A húsát apróra vágjuk, és hozzáadjuk az áttört fokhagymát. (Aki krémesebben szereti, botturmix segítségével homogénebb állagúra turmixolhatja.) Megsózzuk, és apránként hozzáadjuk az olívaolajat, majd ízlés szerint a borecetet és végül a finomra vágott friss petrezselymet. Megsózzuk, tálra tesszük, és paprika/paradicsom kockákkal díszítjük.



Persze, a görög ételek élvezetéhez nyilván nagyban hozzájárul az ország csodálatos hangulata, varázslatos tájai, a friss tengeri levegő, a meseszép virágtenger, ami szinte a legkisebb falut is ellepi, és a helyi emberek kedvessége. Aki teheti, látogasson el Görögországba, mert életre szóló élményben lesz része! :-)

Azért itt most elüldögélnénk, nem? :-))

Végül zenéljünk egy picit! :-)


Oh, és ne feledkezzünk meg a Bazi nagy görög lagziról!!! Aki nem látta, annak kötelező megnéznie!! Én eddig kb. 6x láttam, de még mindig nem volt elég... ennél viccesebb film nem sok van a világon. Nagyon szeretem a görögöket, és a filmben Toula apja a kedvencem és a Windex spray - aki látta, tudja, miért. :DDD


37 megjegyzés:

  1. Ez a padlizsánkrém a melitzanosaláta és nagyon finom! Mint minden, ami padlizsánból készül. Nálunk most hajnalban volt egy kis zápor, ami miatt kicsit talán lehűlt minden. A bazi nagy görög lagzit én is nagyon szeretem. Tegnap a paszticiótól teljes olyan "görögös" hangulatom támadt és meg is néztem délutáni munka közben. :))
    A főszereplő színésznőnek van egy másik filmje, a Görögbe fogadva, az is nagyon jó, nézzétek meg.:))
    Καλημέρα! Ρίξτε μια ωραία μέρα όλοι!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zápor?? No, arra én is nagyon várok, igaz, a barométer szerint hamarosan részünk lehet benne... de most olyan hihetetlen. A bazi nagy görög lagzi rém vicces, a kuglófos rész az egyik legnagyobb poén. :-) Láttam a másik filmjét is, alig ismertem meg, olyan vékony volt benne, nem? Görög klaviatúra? :-) Szenzációs! :-))
      A padlizsánkrém tényleg nagyon finom, és úgy veszem észre, sokáig eláll. Lehet, befőttbe is el kéne tennem?

      Törlés
  2. Anyukám is így készítette mindig...
    Ha a padlizsánt nyílt lángon (akár a gáztüzhelyen) sütjük, akkor sokkal finomabb, mint a sütőben készült. Megéri kipróbálni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ildi! Nyílt lángon mennyi ideig kell sütni? Biztos grillesebb íze lesz, mint a sütőben, nem?

      Törlés
    2. Irodabol, ekezetek nelkul: hamarabb megy, mint sutoben, de forgatgatni kell, lehamlik es felpattogzik, megszenesedik, de ugy kell legyen, elotte meg a gaztuzhelyt ajanlatos kibelelni alufoliaval. Macerasabb, de megeri. Talan a kertben, parazson, ha van alkalmad. Itt nalunk majd mindenki tesz el telire, akinek nincs kertje az kimegy kirandulohelyekre es ott suti meg a teli adagjat, amit lefagyaszt, vagy otthon kinlodja meg, a nagy melegben. Ez finom alapja a zakuszka nevu eloetelnek is.

      Törlés
    3. Bizony, faszén felett grillezve sokkal finomabb lesz, de ebben az időben a kerti sütő közelében sem jártam még...:-)))) A zakuszka nagyon finom! :-)

      Törlés
  3. Szia Mirza! a kuszkuszt a corában vettem, de szokott a tescoban is lenni. Bio boltban méreg dragán adjak. Szoval csináld meg mert nagyon gyors és finom!A tarhonyára hasonlit, csak sokkal aprobb,mint a gombos tü feje akkora szemek.
    Sajnos a padlizsán krémedet csak fényképen nézegetem, ha csak nem sütöm meg a napon:-))) simán megsülne:-))Imádok mindent ami görög /az Isteneket is/ 13X voltam Görögörszágban,utazásszervezéses koromban:-))Mindég azt tervezem, hogy öregségemre egy görög szigetre költözöm,,és várok mindenkit szeretettel:-))Puszi Nektek Máriát külön is:-))) tetszik a neve és Ö is:-))Manóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Manóka, utazásszervező voltál? Az szuper lehetett. Én "csak" 3x voltam Görögországban, de nagyon jó volt, és amint a lányok nagyobbak lesznek, újra szeretnék menni. Ádám még sosem járt ott, tetszeni fog neki. Emlékszem, sárga és zöld paradicsomokat vettünk minden reggelire, sosem ettem olyan finomat. Nem is értem, nálunk miért nincs ilyen? Hát igen, vidám lehet ott lakni, és minden reggel látni a tengert, magadba szívni a friss sós levegőt...tudod mit? Én is veszek egy házat arrafelé! :-)))

      Törlés
    2. Manóka! Én már a szigetet is kiválasztottam, komolyan.
      Ott aztán akár lehetünk szomszédok is, akkor neked is mindig lenne bazsalikomod!:)))

      Törlés
  4. Jo reggelt Ambrozia! esö?? az milyen??:-))) jo messze lehetsz tölem, mert itt felhö sincsen sehol! Én Szegeden lakom,ide irányitsad a zivatart ha lehet:-))
    szép napod legyen Manoka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aztán Biára is küldjetek egy kis esőt! Nem is. NAGY ESŐT, egy kiadós, hűsítő vihart! :-)

      Törlés
    2. Ááááá, ne irigykedjetek, most már nálunk is 35 fok felett van. A kis hajnali esőpermet csak arra volt jó, hogy még párásabb, fullasztóbb a levegő.
      Manóka, tényleg elég messze vagyunk, mert én Győrben.:))) De nagyon szeretem Szegedet, régen eveztem és sokat versenyeztünk a Maty-éri pályán és érettségi után ott voltunk bicajtúrán, de hát az sajna, nem tavalyelőtt volt...

      Törlés
    3. Képzeljétek, találtam a padláson egy kis ventilátort, most azt nyomatom, keringetem a 40 fokot a lakásban. Isteni! :-)) Gondolom, estére kötőhártya-gyulladásom lesz, de végre a hegyekben érzem magam.
      Viszont van egy digitális időjárás-állomásom, ami nagy viharfelhőket mutat reggel óta...

      Törlés
  5. Eddig csak a majonézes változatot láttam mindenhol,de azt nem szerettem volna.... a Te recepted nagyon jónak tünik,hétvégén,ha már nem lesz nagyon meleg,kipróbálom:D
    Hó végén pedig irány Görögország....már annyira várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűű, mész Görögországba! De jó! :-)) Én eddig 3x voltam, és szuper volt minden alkalom. Thassos szigetén, Korfun és Krétán jártam, de nem volt elég. Ide minden nyáron vissza tudnék menni, annyira szép. Istenien főznek, a tenger nagyon tiszta, és a görögök rém jó fejek.
      Örülök, hogy tetszik a recept, Görögországban így csinálják...:-) Jó pihenést előre is az utazásodhoz, és remélem, majd mesélsz!

      Törlés
    2. Thassosra megyünk mi is,már harmadjára:D

      Törlés
    3. Én kereken 18 éve voltam ott, hű, de durva ezt leírva látni...de a mai napig úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Volt egy homokos partszakasz is a szigeten, robogókkal mentünk oda. Olyan volt, mint maga a Paradicsom. :-) Anyukáméknak szép mázas kerámiatányért hoztam haza, nagy kék virágokkal, a mai napig a falon van. És hoztam egy lila kis virágot is, egy nedves zsepiben, és túlélte az utazást, képzeld, utána évekig virított a szüleimnél.
      Egyedül az utazás volt rémes, busszal mentünk, 36 óra volt, a végén úgy zuhantam ki az ülések közül, mint egy döglött hal. :-)

      Törlés
  6. Mirza! igen szervezö is voltam,meg sok más is:-))) csak tulipános láda nem:-))Munka mellett csináltam, mert csak igy tudtunk nyaralni menni,életem legszebb idöszaka volt.A tenger a lelkem másik fele:-) sok élményen van, és remélem a Fiuknak is!Ha odaköltözöm jöhettek bármikor:-)De nem nagy sziget lesz ám, csak egy kis halászfalu ugy is jo?:-)) Meleg van,,,puszi tartsatok ki.Manóka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis falvak a legédesebbek! Simán megyünk, ha odaköltözöl! Én egy angliai házról álmodozom, tudod, amilyenekről Agatha Christie ír, te meg majd oda jössz hozzánk, esernyővel, jó? Lesz mindenféle finom süti és egy csomó finom jégbor.:-))

      Törlés
  7. Ambrózia! gondoltam, hogy a Dunántulon vagy , mert megnéztem az idöjárást és a felhökböl tudtam meg:-)Valóban Szeged nagyon jo hely, az utóbbi években gyönyörü lett, szinte ujjászületett nem ismernéd meg.De azért van amiért feladnám. :-)Én Agistri szigetére mennék, Athéntól 2 óra kis hajóval, szárnyassal egy!Voltam ott gyönyörü,még fehér homok is van. A legtöbb térképen nincs is feltüntetve csak a hajózásin. Valamikor a kalózok itt osztották el a zsákmányt,mielött a szárazföldre értek. Összesen 4 halászfalu van rajta, és össz 8km betonut:-)))Majd pattanok a szamaramra ha hozzád meg hivsz:-)) Vagy Neked más vágyad van?puszi Manoka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, az én kedvencem meg Aegina, akkor tényleg szomszédok leszünk.:)))

      Törlés
  8. Mirza!
    ma a változatosság kedvéért kuszkusz volt, de vanilias forralt tejjel leöntve,,aztan gyümölcsök bele,gyerekek imádni fogják!puszi Manoka

    VálaszTörlés
  9. Segítséget kérek!
    Most szedtem le a ribizlimet. Gyorsan kellene egy jól kipróbált dzsem recept, ami nem túl macerás. Előre is köszi.
    Megcsináltam a batyus húst, hát azok az ízek, máskor is a receptjeim között fog szerepelni, különböző zöldségekkel és fűszerekkel. Csak így tovább Mirza asszony!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabi, ez anyukám ribizli zseléje. Amolyan dzsemes dolog, nézd meg, hátha megtetszik. Régi recept, szerintem finom és nem is nagyon macerás.
      http://www.mindmegette.hu/ribizlizsele.recept
      Én tavaly simán dzsem fixes ribizlit tettem el, az sem volt rossz.
      Nagyon örülök, hogy jól sikerült a batyus hús! :-))
      Közben megnézem még anya régi szakácskönyvét, hátha találok még valami finomat. Apával sok szörpöt is csináltak gyerekkoromban, ribizlit is, de nem tudom, hol a recept? Keresgélek...

      Törlés
    2. Gabi, megtaláltam anya régi ribizli szörpjét, de vannak részek benne, amit nem értek. (Anya amúgy borász volt, és 30 évig a Promontorvinnél borokat és szörpöket kísérletezett ki a laborban...szóval biztos jó a recept.) Idemásolom úgy, ahogy van, aztán a többiekkel majd megfejtjük, jó?

      Ribizli / egres / málna szörp

      4 kg ribizlit/egrest/málnát le kell darálni a húsdarálón és minden kg-hoz 2 dkg Na-Se, 2 dkg borkősav + 1/2 liter víz. (Nem tudom, mi az a Na-Se???)
      1 napig állni hagyjuk, majd gézbe tesszük és hagyni lecsepegni (mi a konyhaablak kilincsére tettük mindig a gézt, és alá egy székre a tálat, amibe csepegett a ribizli leve). Ahány kg, annyi cukrot kell hozzá adni, majd bepalackozni.

      Törlés
  10. Gabi! a ribizli már magában is macerás mire megpucolod.De csinál ugy ahogy bármelyik dzsemet.nem irigyellek ebben a melegben:)

    VálaszTörlés
  11. Ambrozia:-) naháát:-)))) erre nem gondoltam volna! jártunk át oda is párszor, szerettem ott is.Lehajoztunk még Hydrára Porosra is,,,szoval valami csodaszép volt minden.Akkor ültetheted a bazsit mert valoban csak átugrom. :-)))Te nem voltál Agistrin?
    Egyébként van Györben ismerösöm,egy utazási irodás jo nagybajuszu ember volt, és már nem fiatal, de sajna elfelejtettem a nevét. Övéké volt az iroda.Na meg egy "sztar ügyved" barátunk is él ott,,,,,Manóka

    VálaszTörlés
  12. Mirza:-) Angliába évente járok, ott él a kisebbik Fiam:-)) Április végén voltam,Imádtam azt a 16-18 fokot ami most is van. Az esöt is imádtam.Majd kuldök Neked pár ház képet, hogy tudjál választani.Persze szivesen megyek hozzatok,de ne süssél semmit mert olyan süteményeket ettünk a KV-hoz, hogy ihajj,,:-)))föleg a répa tortájuk,,,jaj de finom.Nagyon szeretem Angliát engem is vonzanak a régi épületek várak,,,,,oda vagyok értük.Imádni fogod.Nahát hány helyen is fogunk már talizni?? lassan az egész blog ott lesz:-) Ambrozia meg a szpmszéd szigetre költözik mellém Görögbe,,,:_))Igaz az ugy látom, hogy hasonlo hasonlokat vonz:-))Na már csomagolnék is:_)))))Manoka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Az milyen szuper lehet... és mit dolgozik kint? Vagy tanul még? Mióta van kint? Szeret ott lenni? Én még sosem jártam Angliában, csak álmodozom róla, és van egy csomó útikönyvem. Ha a lányok nagyobbak lesznek, az első utunk oda vezet, nagyon vágyom rá. Van egy sorozat a tévében, amiben régi angol kastélyokat vesznek meg magánemberek, és önerőből felújítják, azt egyenesen imádom. Persze, ne nagy kastélyokra gondolj, ezek inkább amolyan kúriák. Hát én is csomagolnék... szerintem lottózzunk.:-)))
      Van jó répatorta recepted? Nekem a sógornőmé van meg, az elég jó, lehet, meg is csinálom a hétvégén. Bár, csak akkor, ha esni fog, mert megsülök a konyhában. Most megy kint a locsoló, egész eső-hangja van...

      Törlés
  13. Mirza ne aggodj, nálam is a 40 fok kering:-) tudod mit csinaljal. Fujjad le magadat vizzel valami spriccelövel, nem baj ha vizes leszel, kicsit segit.Most ugy örükök, hogy utazgattunk ma egy kicsit:-)Görögbe minél délebbre mész annal autentikusabb a kaja is. Azok a jo helyek amik kicsik.Én egyik szigeteden sem voltam,de kis helyeken igen,,,,nyugalom jo kedv tenfer Isteni kaják,,,,olyan mintha ég és föld között lebegnél.Majd szervezek egy Görög utat a blognak ha nagyobbak lesznek a picikéid,,,,,aztán meg Londont jo??Gastro turát teszünk!!puszi Manoka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remek öltet, jó kis utazásokat szervezhetnénk! :-) Annyi hely van, ahova szívesen elmennék. Utazni szuper jó, nem igaz? Túl sok helyen nem voltam még, de minden nagyon tetszett. A déli országokban a gyönyörű, napsütötte tengerpartok és a csodás virágok, az északiakban az álomszép hegyek, és a remek levegő, no és a svéd Alexander Skarsgard. :DDD
      A kaják mindenütt nagyon jók, hiába mások, mint a mi ételeink. Mondjuk a főzelékek és a Túró Rudi mindig hiányzott. :-)) Londonról minden filmet megnézek, állítom, lehetnék idegenvezető is arrafelé, pedig sosem jártam ott. Van egy nagy Dianás könyvem is, kb. 5 kg, egy kint élő ismerősömtől kaptam, gyönyörű.

      Törlés
  14. Nem voltam Agistrin, de láttam a vízen túl. :)) Hát sztárügyvéd, az sok van itt...én is ismerek párat.:))

    VálaszTörlés
  15. Így igaz Manóka, és nem utánzásból, hanem tiszta szívemből én is csatlakozom az Anglia, de még inkább Wales és legisleginkább Skócia rajongókhoz.:)))) Tényleg hasonló a hasonlót. Úgyhogy meg is egyezhetünk, szerintem, hol Anglia, hol a kis sziget. Viszont egyelőre marad a Balcsi hétvégére és aztán lehet, hogy ezzel meg is volt az idei nyaralás.
    A gasztrotúrára én is benevezek nálad, Manóka.:) Egy kis toszkán főzőiskola?
    Időjárásjelentés: valami szellő kezd fújdogálni, de a ventillátor nálam is márcsak a meleg levegőt fújja.
    Nem is főztem semmit. Holnapra vettem egy sárgadinnyét és sonkába fogom beletekerni és hamm bekapni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, ne hagyjuk ki Írországot és Skóciát sem! :-) Hoznék is magammal egy szál hangát, hogy elültessem majd a kertecskénkben. Vagy lehet, ott is kéne vennünk egy házat? :-)) Láttátok a P.S. I love you című filmet Gerard Butlerrel? Gyönyörű film, még gyönyörűbb tájakkal. Mondjuk szomorú a történet nagyon, de a helyszín lehengerlő.
      Holnap mi is dinnyézünk... ááá, bár nem is, este étterembe megyünk, képzeljétek!:-) A tesómékkal megyünk, gyerekekkel együtt, jó nagy zsibongás lesz. A környék legjobb étterme 3 percre van tőlünk, és olyan cézár salátájuk van, hogy az valami álom. Nem is csinálok már itthon ilyesmit, mert nem tudok olyan finomat összeállítani, mint amilyen az övék. Szardellapaszta van az öntetben, és fokhagyma, állítólag ez a titok nyitja. Szerintem egyszerűen állati ügyes a szakácsuk. :-))

      Törlés
  16. Mirza, a kuszkusz ilyen nagyon picike sodrott tésztagömböcske. Arabok eszik főleg. Meg én is szeretem. Tunéziában, képzeljétek láttam: couscousfabrik, szóval kuszkuszgyár. Nagyon tetszett a felirat. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tök műveletlen vagyok, azt hittem, ez valami növény. :-)))Szóval tészta...ok, beruházok hamarosan egy zacskónyira.
      Amikor gyerek voltam, azt hittem a pacalra, hogy az valami hal, mert apáék mindig Balatonon ették, nyaranta. :DDD

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...