"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. április 2., hétfő

Kekszes-meggyes rétes, az SOS süti

Amióta az eszemet tudom, szeretem a rétest. Anyukám és a nagymamám persze még a régimódi, igazi, klasszikus réteseket sütötték. A tésztát mindig a nagy asztalon nyújtották ki, majd gazdagon megtöltötték, a sütőbe tették, majd kisvártatva a házat mennyei illatok árasztották el...

Az első kekszes-meggyes rétesem :-)
Én már a "modern kor" (lusta) gyermeke vagyok, így megelégszem a boltban kapható réteslapokkal, amikkel ma már gyorsan és ügyesen bánok, sőt, időnként fagyasztott, félkész rétest is veszek, mert azt is nagyon szeretem. Persze, a rétes sütés nem volt mindig ilyen könnyű, emlékszem, az első alkalommal kb. 1 órámba telt pusztán megrakni a rudakat, de aztán egyre sűrűbben próbálkoztam, és rutinosabb lettem. A töltelékek közül mind a mai napig a legnépszerűbb a meggyes rétes, ezt követi a mákos, a túrós, és a többiek. 

A kekszes-meggyes rétes ötlete onnan jött, hogy apukám nemrégiben telefonos segítséggel (ezúttal én voltam a segítő) meggyes rétest sütött, és túl sok prézlit szórt a meggyek alá, így utólag azt mondta, rémes volt, porcogott a foguk alatt a sok zsemlemorzsa. Bántott nagyon a dolog, hiszen én diktáltam le neki a receptet, de ezek szerint nem elég precízen, így történhetett, hogy túl sok "anyagot" szórt a meggyek alá, mondván, nehogy eláztassák a tésztát. Utólag rájöttem, azt kellett volna mondanom, hogy grízt vagy keksz-darabokat/kekszport szórjon a meggyek alá, biztos finomabb lett volna, mint a zsemlemorzsával. (Bár, ha mértékkel szórjuk, azzal is kitűnő lesz a rétes.)

Ezek után egyik nap kipróbáltam, milyen lenne apróra tört háztartási keksszel a meggyes rétes, és azt kell mondjam, érdemes volt dolgozni vele...! :-)

Kekszes-meggyes rétes

Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 2 üveg magozott meggybefőtt, 12 db háztartási keksz, porcukor, fahéj, olaj
Elkészítés:
1.) A réteslapokat ketté választjuk, 4-4 lapot helyezünk egy-egy konyharuhára. Minden lapra olajat csepegtetünk egy kenőtollal, vagy olaj spray-t fújunk rá.
2.) A meggyet lecsepegtetjük (4 lapra 1 üvegnyit teszünk), és eloszlatjuk a tésztán, majd megszórjuk porcukorral (ezt ízlés szerint), és fahéjjal, aztán rájuk törünk 6-7 kekszet, összesen 12-14 db-ot.
3.) A konyharuha segítségével feltekerjük a réteseket (jó kövérek lesznek), és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. A tetejét olajjal megkenjük, és betesszük az előmelegített, forró sütőbe, majd pirosra sütjük. Érdemes egy kicsit várni, hogy kihűljenek a rudak, aztán porcukorral megszórjuk, felszeleteljük és azonnal tálaljuk.
A meggyek és a kekszek a réteslapokon, plusz fahéj és porcukor

A feltekert rudak elég kövérek, de így lesznek gazdagok a szeletek

Naggggyon finom lett...:-)))
A kekszes-meggyes rétes után azt mondom (ha még nem próbáltatok) mindenképp érdemes rétest sütni, mert könnyű elkészíteni, és az egész család szeretni fogja ezt a kedves, gyümölcsös süteményt, amely nagyobb főzőtudományt sem igényel. :-)

Végül 2 fotó, amit Dorka "lőtt el", saját kezűleg. Persze, a mai fényképezőgépek (a legegyszerűbb is) sokat segítenek a kezelőjüknek, de én azért mégis büszke vagyok rá, mert nem csak eszetlenül nyomkodja a gombokat a gépen, hanem képet komponál, zoom-ol és beállítja a kompozíciót... :-) Az alábbi 2 képet ő készítette magáról és rólam. :DDD



Kapcsolódó receptek: 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Mirza! már nem nevezhetem magamat kezdő háziasszonynak, de be kell vallanom, hogy a réteslapokkal a menyem ismertetett meg . Azóta a rétest csak kész lapokból készítem és még senki nem reklamált itthon.
    Hány éves Dorka, hogy ilyen képeket tud készíteni? Megyek hozzá tanulni!Cicus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cicus, a réteslapok szuper jók, és ha az ember gyakran süt velük, nagyon nagy rutinra lehet szert tenni. Mindenféle töltelék percek alatt elkészül: szilvás, meggyes, almás, mákos, túrós, sőt, a sósak is - és nálunk mindig minden az utolsó morzsáig elfogy. :-)
      Dorka a nyáron lesz 4 éves és engem is meglep, mennyire fogékony a fotózás iránt. Az apja tanítja a gép kezelésére, és már tudja az alapvető szabályokat. A lencsére vigyázni, mindig nyakba akasztva használni a gépet, képet beállítani, közelíteni, háttal a fénynek nem fotózni... szóval tanul és gyakorol szorgalmasan. :-))) Köszönöm, hogy írtál, puszi: Mirza

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...