"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. június 5., kedd

Kókuszkocka, kétszer

Vissza tudtok emlékezni, hogy mikor láttatok vagy ettetek életetekben először kókuszt? Én általános iskolás koromban találkoztam először őkelmével, amikor apukám egy ausztriai céges útjáról hazahozott nekünk egy kisebb - s mint utólag kiderült -, éretlen példányt. 

Jobb, mint egy kókuszos csoki :-)
Csodálkozva ültük körül az egzotikus gyümölcsöt, hiszen akkoriban a boltokban nem lehetett ilyesmit kapni, maximum filmekben láthatta az ember. Aztán apa megkísérelte felvágni a kemény héjat, de sokat kellett küzdenie, mire sikerült megfeleznie a kókuszdiót, és mindannyian eltátottuk a szánkat. Én legalábbis, biztosan. :-)) Odabent ugyanis nem hófehér, csoki-ízű, selymesen krémes kókusztej csillogott, hanem enyhén édeskés, (de inkább ízetlen) áttetsző, halványzöld kókuszvíz! :-) Persze, ma már tudom, hogy ez így természetes, és a kókusztejet a vízbe áztatott és végül kipréselt kókuszbélből nyerik, de akkor valamiért nagyobb csodát vártam...  

Persze, a miénk nem volt ilyen szép... és tengerpart sem volt mögötte :DDD
Azóta sok év telt el, és jó barátok lettünk: a kókusz és én. Imádom ugyanis a Bounty-t, a Raffaellót, a kókuszgolyót, valamint a kókusztejet és a kókuszlevest, és minden édességet, ami kókuszos. A múlt héten kétféle kókuszkockát is készítettem, ezek receptjét szeretném most közzétenni, hátha ti is kedvet kaptok hozzá! 

De előtte (közben) zenéljünk egy picit, jó? A következő szám a Vámpírnaplók című sorozathoz fűződik, amely személyes kedvencem. :-) Hallgassuk együtt, jó?


Az első receptet a sógornőmtől kaptam, aki istenien süt-főz, de érdemes is tüsténkednie, mert az unokaöcséim, Zsiga és Árpika nagyon hálás és kedves kosztosok, nem beszélve rólunk, akik gyakran járunk hozzájuk, és mindig nagy elismeréssel adózunk minden újdonsült finomsága előtt. 

Mézes kókuszos süti

Mézes kókuszos süti

Hozzávalók: 5 dkg vaj, 2 evőkanál méz, 1 tojás, 22 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1,5 dl tej
Máz: 10 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 evőkanál tej, 3 dkg kakaó
A hempergetéshez: kókuszreszelék
Elkészítés:
1.) Az 5 dkg vajat, 2 evőkanál mézet, 1 tojást, 22 dkg cukrot kikeverjük.
2.) 25 dkg lisztben 1 kávéskanál szódabikarbónát elkeverünk, lassan hozzáadjuk a masszához, és beleöntünk 1,5 dl tejet. Zsírozott tepsiben kb. 15 percig sütjük.
3.) Még melegen kockákra vágjuk.
4.) Elkészítjük a mázat: megolvasztjuk a 10 dkg vajat, és összekeverjük a 15 dkg porcukorral és 5 evőkanál tejjel, valamint 3 dkg kakaóval. Érdemes rögtön másfélszeres adagot készíteni, hogy minden kockára elég legyen! A tésztakockákat megforgatjuk a mázban, majd kókuszreszelékben, és szépen egy tálra sorakoztatjuk őket. Gyakorlatilag pár perc múlva fogyasztható, de ha állni hagyjuk, úgy is nagyon finom lesz.

A máz másnapra picit megkeményedik, ezért érdemes bedobozolni és hűvös helyen tartani a sütit
Jasmin is megsütötte a mézes kókuszos sütit  :-)
Köszönjük szépen a gyönyörű fotót!
A második recept az egyik szomszédunktól ered, és legalább olyan finom, mint a fenti, de nem lesz olyan magas a tésztája, vagy csak abban az esetben, ha kis tepsiben sütjük! Amúgy az alapját képező vizes piskóta isteni finom, habkönnyű, már magában is nagyon finom!
A kókuszkockákat (pláne, ha rövid időn belül kétfélét sütünk) variálhatjuk is: az egyik fajtát vághatjuk kocka alakúra, a másikat hosszúkás, domino alakúra, vagy akár rombuszokra. :-)

Kókuszkocka

Hozzávalók a vizes piskótához: 8 tojás, 12 evőkanál víz, 3 evőkanál vaníliás porcukor, 20 evőkanál porcukor, 20 evőkanál liszt, fél csomag sütőpor
Máz: 15 dkg kakópor, 12 dkg cukor, 3 dl forró víz, 25 dkg margarin
A beleforgatáshoz: kókuszreszelék (1 csomag, kb. 20 dkg)
Elkészítés:
1.) A tojásokat kettéválasztjuk. Az egyik tálban habosra keverjük a fehérjéket, a másikban a többi hozzávalót, majd végül adjuk csak hozzá a kemény tojáshabot.
2.) Előmelegített sütőbe tesszük, és tűpróbáig sütjük a tésztát, majd ha kihűlt, felkockázzuk, a mázba mártjuk és kókuszreszelékben meghempergetjük. (Ez a máz mennyiség szerintem egy picit sok, lehet, hogy jobb, ha kisebb mennyiséget csinálunk belőle.) Azonnal fogyasztható. 

A vizes piskóta tésztája ilyen állagú a sütés előtt
Első blikkre nagyon hígnak találtam, de sütés után a tésztája habkönnyű lett,
nyilván a sok tojástól (pontosabban a felvert habtól)

A kis kuktámat kérni sem kellett, azonnal jött és segített a sütik hempergetésében :-)
Dorka szerint először el kell rendezni a tálban a kókuszreszeléket
- szerintem viszont csak "homokozni" akart a reszelékkel... :DD
A sütiket megforgatjuk a csokimasszában
... meghempergetjük kókuszreszelékben
... esetleg várat építünk kókuszreszelékből a tetejére :-))
... és HAMMM, bekapjuk! :-)
(Mondtam Ádámnak, hogy késsel vágja félbe,
és úgy fotózza le, de szerinte így életszerűbb...)
Ti milyen kókuszkocka receptet ismertek? Másképp készítitek a mázat, vagy ugyanígy? Küldjetek recepteket és fotókat, és kiteszem ebbe a részbe, szerepeljünk együtt jeligére! :-))))

14 megjegyzés:

  1. Nem néztem meg a családi receptemet, de a máz ugyanilyen. A tészta is hasonló, csak szalalkálit teszünk bele szódabikarbóna helyett. Valahol olvastam, hogy a tésztának jót tesz egy kis reszelt citromhéj. kipróbáltam, tényleg jobb lesz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csicseriborsó, a szalalkálival nem igazán tudok bánni...:-(, de szódabikarbónával is kitűnő lett.:-)
      A reszelt citromhéj remek ötlet, nem jutott volna eszembe, de legközelebb tuti beleteszem! Köszönöm a tippet, és hogy írtál! :-)

      Törlés
  2. Hogy én ezt mennyire szeretem. Most rögtön be tudnám falni.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Icus, az a vicc, hogy nálunk, a családban senki sem rajong különösebben a kókuszkockáért, mégis, miután az asztalra tettem a tálat, 5 perc múlva egy morzsa sem volt belőle. Kérdeztem is őket: Mi lenne, ha szeretnétek?
    :-)))))))))

    VálaszTörlés
  4. Húúúúh, hát én külön köszönöm ezt a posztot, mert ezer éve nem készítettem kókuszkockát (ami egyébként imádat nálunk), és a piskóta eddig "üzleti" volt, de most meg fogom próbálni.
    De a leginkább amiatt nem próbálkoztam újra, mert a máz sosem lett olyan, amilyennek én szerettem volna.
    Ez most tuti jó lesz, téged ismerve, a képekről nem is beszélve. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andi, képzeld, én pedig még sosem készítettem, mert macerásnak gondoltam, pedig egyáltalán nem az! Olyannyira nem, hogy holnap is csinálok egy adagot, csak elfogyott már a kakaóporom, azt be kell szereznem valahol. Mindkét recept nagyon jó, nem fogsz csalódni benne, és ez a süti annyira, de annyira eteti magát...:-)

      Törlés
  5. Én csak azt szeretném kérdezni, hogy melyik fajta lesz "szottyosabb"? Tehát melyiket áztatja el jobban a csokimáz? Mert azt csinálnám meg.:)))

    Eszembe jutott most, hogy van egy nagyon jó bounty szelet receptem. Oltári finom az is. Küldöm majd, ha érdekel.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi, szerintem az elsőt csináld meg, neked az fog jobban ízleni! :-) Apám lekvárt is tett rá, elájultál volna, ha látod. :-)))
      A bountyt imádom, nagyon durván rászoktam a terhesség alatt. Most ezekkel a kockákkal próbálok leszokni. :-))))

      Törlés
  6. Szia Mirza!

    Húúh, de finomnak látszanak a kókuszkockák. Egyik kedvenc sütink. És milyen rég nem csináltam...
    Nekem is egy hasonló mézes piskóta alapú változat van, a sima piskótás szerintem jobban beszívja a mázat, az lesz" szottyosabb". Legalábbis nálunk.
    Köszi a sütiötletet, hétvégére én is sütöm majd a kockákat.
    Puszi: Jasmin

    VálaszTörlés
  7. Szia Jasmin, szerintem mindkét tészta szépen beszívja a mázat, én maximum a magasságukban látok különbséget, egyformán elfogytak...:-)
    A szottyosság talán csak azon múlik, meddig áztatod a tésztát, nem? Én nem sokat áztattam, épp csak mint a bundáskenyeret a tejben (ha nem béna a hasonlat), és így is girbe-gurbák lettek a sok csokitól. :-) Puszi és jó sütögetést!

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Nekem is a mézes verzió van meg, és nagyon finom! Szivesen kipróbálnám a piskótásat is, de jelenleg visszarettent a 8 tojás az ára miatt...
    Persze lehet, hogy hozzámegyek egy tyúkfarmoshoz.....
    (igaz mikor a gyerekeim picik voltak akkor mosópor gyároshoz akartam menni :):D )

    VálaszTörlés
  9. Emőke, teljesen igazad van, a 8 tojás valami horror (nem is értem, miért kell bele ennyi?), ezért én is az első receptet szeretem jobban, lényegesen egyszerűbb, és gyorsabb is elkészíteni. Csak azért tettem közzé a másodikat, mert finom lesz a piskóta, és végül is kipróbáltam, de valóban nem pénztárcabarát. Hahaha, egy tyúkfarm nekem is kéne, bár levágni nem tudnám szegény állatokat. Én kislányként Bruce Lee-t szemeltem ki leendő férjemül (biztos a karateedzéseken hülyültem meg), de aztán mondták a szüleim, hogy már meghalt, mielőtt én a világra jöttem volna. Nagyon szerettem a filmjeit, és nagyon tetszett, mint férfi. Persze, akkor még kicsi voltam. Aztán Kurt Cobainért lelkesedtem, de ő is meghalt, így muszáj volt a továbbiakban főiskolások között keresgélnem. :DDD

    VálaszTörlés
  10. Érdekes..... én is jártam karatézni (shotokan) de Brucee Lee mint férfi sosem jutott az eszembe :) Nekem kislányként sosem volt igy ideálom, de mióta nagymama vagyok, azóta meghülyültem... Vin Diesel az a pasi aki megérne nekem egy-két ajtócsapkodást, neki megsütném 10 tojásból is!! Csak hozzon magával..:)
    Ezt még az uram is elnézi 23 év házasság után...:)

    VálaszTörlés
  11. Én kyokushinra jártam, és mindig jól megvertek, mert mindig utolsó voltam a futásban, és úgy értünk vissza a tornacsarnokba, hogy addigra az elsők levetett övvel várták az utolsókat, két oszlopban, közöttük kellett végigfutni, és mindegyik jó nagyot csapott az övével az utolsók hátára/fenekére. :-))
    Akkoriban teljesen odavoltam Bruce Lee-ért, salátává olvastam az életrajzát. Azt terveztem, ha felnövök, majd keresek egy másik, hozzá hasonlóan menő kínai karatemestert, és hozzámegyek feleségül. Aztán nyolcadikra már 180 centis lettem, így gyorsan váltottam Dolp Lundgrenre. :-) Vin Diesel nagyon jól néz ki, és remek színész is! Hűűű, nekem több kedvencem is van, színészek, énekesek, felsorolni is sok lenne, de majd hétről-hétre közzéteszek mindig egyet közülük. Gerard Butlert például nagyon szeretem és Alexander Skarsgardot, no meg az összes vámpírfilm-szereplőt...:-) Szerencsére Ádám is elnéző. :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...