"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. június 18., hétfő

Rukkolás hústekercsek baconbe tekert sült szilvával

Ha nyár, akkor göngyölt hús - mondhatnánk, hiszen a jó idő szinte kicsalogatja az embert a kertbe (teraszra), hogy amikor csak teheti, kint ebédeljen a zöldben. Ilyenkor leggyakrabban könnyű főzelékeket és salátákat készítek, de most hétvégén vendégeink voltak, így valami látványosabbal készültem: rukkolával és sajttal töltött göngyölt csirkemellet és szalonnába tekert aszalt szilvát sütöttem. Hozzá fetás zöldsaláta volt, és a tegnapi postban szereplő mozzarellás-paradicsomos rusztikus cipók. 

Ezt az ételt kezdő háziasszonyoknak is melegen ajánlom! :-)
Göngyölt csirke/pulykamellet azért szeretek sütni, mert nagyon egyszerű elkészíteni, viszont már nyersen is rém mutatós, és amikor megsül, az illata és a külleme egyaránt pazar, ráadásul a legtöbb ember szereti, így nem nagyon lehet vele mellényúlni. Százféleképpen variálható, hiszen bármivel megtölthetjük: sonkával, sajttal, spárgával, spenóttal, kolbásszal, gombával, cukkinivel, répával vagy akár rukkolával. Mivel Zsuzsi (a barátnőm) említette, hogy nagyon szereti a rukkolát, nem volt kérdés, nekik mivel töltöm majd meg a tekercseket, a sült aszalt szilva viszont meglepetés volt mindenkinek. :-)

Dorkának is nagyon tetszettek a sültek, még a szilvát is megkóstolta! :-)
A recept előtt zenéljünk egy kicsit - egy igazi nyári slágerre gondoltam: Kid Rock: All Summer Long



Rukkolás göngyölt csirke

Hozzávalók: 1 kg csirkemell filé felszeletelve, grill (csirke) fűszer, 2 csomag Edami szeletelt sajt, 1 doboz rukkola (10 dkg), 1 csomag szeletelt bacon
Elkészítés:
1.) A húst megmossuk, kiklopfoljuk, és mindkét oldalukat bedörzsöljük grillfűszerrel.
2.) Minden egyes szeletre egy lapsajtot és egy jó nagy köteg rukkolát teszünk, majd a húst felgöngyöljük. A tekercs köré egy szelet bacont tekerünk, fogpiszkálóval megtűzzük, és tepsibe / jénaiba tesszük. Ha minden tekercs megvan, 200 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt pirosra sütjük. (Az utolsó 10 percben érdemes légkeverésre állítani a sütőt.)

Célszerű fóliával leborítani a húst, és úgy kiklopfolni :-)
Bármilyen grillfűszer megteszi - a hús mindkét oldalára szórjunk!
Ne sajnáljuk a rukkolát, így is épp csak, hogy elfogy az egész doboz
Nagyon szeretek ilyen színes, látványos ételeket készíteni... :-)
Az én tepsimbe nem kell papír - amúgy papíron sütném, vagy jénaiban
Pulykamellből is el lehet készíteni, és aki nem szereti a rukkolát,
tehet bele (fokhagymás) spenótot is
Isteni az íze és az illata! :-))

Baconbe tekert aszalt szilva

Hozzávalók: 1 csomag szeletelt bacon, 1 csomag aszalt szilva
Elkészítés:
1.) A bacon szeleteket félbe vágjuk, és minden szeletbe egy aszalt szilvát tekerünk, majd megtűzzük fogpiszkálóval. Tepsibe tesszük ( a göngyölt húsok mellé), és 200 fokon pirosra sütjük. (Aki nem szereti az aszalt szilvát, csirkemájat is göngyölhet a baconbe, úgy is nagyon finom lesz!)

A hozzávalókat összekészítjük...
Egy zacskó aszalt szilvát el is használunk, de nagyon eteti magát,
ezért érdemes sokat csinálni belőle!
A bacont ollóval a legkönnyebb középen szabályosan kettévágni...
Tudtátok?
... és íme, a tekercsek - ugye, szépek?
Megsülve nem olyan szépek, no de az ízük...:DDD
... az illatukról nem is beszélve! :-)
A sülteknek nagy sikere volt, így felvettem a recepteket a "Jól bevált kerti partis fogások" című listámra. Legközelebb fokhagymás spenóttal fogom megtölteni a húsokat, és szilva helyett csirkemájas bacontekercseket sütök. :-)

Ti szoktatok göngyölt csirke/pulykamellett sütni? Ha igen, mivel töltitek meg? Milyen köretet készítetek hozzá? Mi a kedvenc grillezett fogásotok? Minden receptet örömmel fogadunk... :-))))



16 megjegyzés:

  1. Reggel írtam a zsemlékhez hosszan ecsetelve mindent, zsemle, élesztőpástétom meg mindenféle témában, de a gugli megtréfált és elszállt minden és nem volt időm újraírni, gondoltam majd este. Nem is bírlak követni, Eszter, de olyan jó, hogy mindennap majdnem megörvendeztetsz bennünket valami finomsággal. :))))))
    Én is nagyon bírom ezeket a baconbe tekert kajákat. :) Grilltányérra még én szoktam szuvlakit sütni. Disznócombot kockára vágva, besózva oreganós, borsos, bazsalikomos, római köményes, fokhagymás olajba punnyasztom egy napig és pálcikára fűzve megsütöm. nagyon passzol hozzá a tzatziki.
    Azt szeretném kérdezni, hogy a májpástétomot vajjal is lehet elkészíteni?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Bea, a google már csak ilyen kis huncut...:-) Ádámnak is rendszeresen elszállnak a szövegei. Örülök, hogy tetszenek a bejegyzések! S ha tudnád, mennyi recept és kép várakozik arra, hogy megírjam..., de közben elviszi az időmet a háztartás (mosogatni nagyon utálok), a gyerekek is foglalkoztatnak rendesen, és holnapra beígértem, hogy usziba megyünk, szóval lassan le kéne feküdnöm aludni, de szívem szerint beraknék még egy mosást, mert holnap is kánikula lesz, és olyan hamar megszáradnak a ruhák. :DD
    A bacon már önmagában is nagyon finom, ugye? Én rántották "alá" is sütöm, és a legtöbb húsra teszek belőle. Milyen az a szuvlaki konkrétan? Küldenél receptet, kérlek? Saslik rúdon? Hű, ez nagyon izgalmasan hangzik, imádom a görög ételeket, de még csak muszakát csináltam. Biztos nem így írják...moussaka?
    Igen, a májpástétomot vajjal is elkészítheted! :)
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látszik ez megint egy nem alvós éjszaka.:)))
      Én is nagyon bírom a görög kajákat. A másik kedvencem a hirino kritiko, azaz a krétai sertéssült. Aki eddig megkóstolta, nagyon szerette. Holnap pótolom a recepteket, most már asszem lefekszem aludni.

      Törlés
    2. Ebben a hőségben persze, hogy az ember a görög tengerpartra vágyik. húúúúdeottlennékmost. :-)))
      Eddig 3x voltam Görögországban, de mindig nagyon tetszett, a kajáik isteniek, a tengerpart gyönyörű, és az a sok színes virág! Szuper volt. Alig várom már, hogy a lányok nagyobbak legyenek, és mehessünk velük a tengerpartra. Addig marad a kerti felfújható medence. :-)) A recepteket előre is köszönöm! Puszi!

      Törlés
  3. nálunk az "ünnepi" ebéd a göngyölt pulykamell. Sonkával, sajttal töltöm, és amikor kész tejfölös sajtos tojásos masszával Cicus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cicus, ez valóban ünnepi étel, szerintem minden alkalomra megfelel. Én nem öntök rá semmit, csak bacont csavarok köré, jó szaftos lesz így is, de biztos finom tojással is. Köszi, hogy írtál, puszi! :-)

      Törlés
  4. Én aszalt barack-sajt-füstölt kolbász kombinációval töltöm meg a baconos csirkemellet.:)
    Ezek a görögös husik engem is érdekelnek majd.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aszalt barackot még sosem tettem bele, de ki fogom próbálni! Megpuhul? Mert amúgy az elég kemény, azért nem vettem még eddig.

      Törlés
    2. Igen, puha lesz benne, vesz föl nedvességet a husitól és a kolbásztól is. Magában még sosem tettem bele, szóval nem tudom hogy viselkedik, ha nincs mellette valami zsírosabb is a göngyölegben.Nagyon finom bele, és fölszeletelve is olyan szép.:)

      Törlés
    3. OK, meggyőztél, ki fogom próbálni! :-) A szép látvány is sokat számít, ez igaz, nem csak az íz. :-) Puszi!

      Törlés
  5. A receptet egyszer az egyik barátnőmnek írtam le, ízért ilyen kis viccesnek hat a szöveg és ezért ennyi a mennyiség. Igaziból csontos karajból sütik, de szerintem abból kicsit száraz, de ki ahogy szereti. Szerintem tarjából is lehet, meg persze kisebb adagot is.
    Lányok, asszem én ma zsemlét sütök.:) Úgyis gulyásleves lesz, ahhoz passzol.
    Eszembe jutott, hogy olyan tekercset is szoktam, amiben a husi meg van kenve pestoval és sajttal van töltve, meg ugy az elmaradhatatlan baconkabát.

    Hirino kritiko (creatien pork dish), avagy krétai sertéssült
    4 padlizsánt kockára vágod és megpirítod. Én sütőpapíron sütőben szoktam, nem olajon, mert akkor nem olyan zsíros.
    Fűszerkeverék:
    1 ek oreganó
    1 ek koriander (én a port szeretem, nem a magot)
    1 ek kakukkfű
    1 ek római kömény
    1 ek borókabogyó jól összetörve
    Ezeket összekevered egymással és 1 marék sóval, majd bemasszírozol vele úgy 3 kg oldalast.
    Kacsasütőbe rakod, ráfacsarsz két citrom levét, mellédobod a padlizsánt és kb 1 kg paradicsomot kockára vágva, beledugdosol 4-5 babérlevelet és egy fej fokhagymát gerezdenként, egy -két hagymát karikázva.Felöntöd egy kis vízzel és kb. 2 dl olívaolajjal.
    Majdan a kacsasütőt lefedve magára hagyod a kis édes husikákat a sütőben. aztán szemrevételezés és kóstolás után eldöntöd, hogy puha és a fedőt levéve egy kicsit megpirítod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenien hangzik, de ehhez szereznem kell egy vendégsereget is! :-) Komolyan, szuper a recept, de be kell szereznem néhány fűszert még hozzá. A kacsasütő mondjuk a római tál? Vagy az valami más?

      Törlés
    2. Az is jó. Sőt szerintem a sima lábas is lefedve. csak annak idején a barátnőmnek kacsasütője volt. :)))
      Megfelezve is ugyanolyan jó. :))
      Van még egy csomó eredeti görög receptem, elég sokat jártam arrafele. Még "bazi nagy görög lagziban" is voltam az athéni tiszti kaszinóban.:)))
      Ilyenkor hőségben nagyon finom, a citromos csirkeleves, ha beírjátok, hogy avgolemono, máris kidobja a receptet, bármelyik jó.
      A tengert nagyon szeretem én is, mindig azt mondom, hogy öregkoromban ott szeretnék lakni, ahol nem fagynak el a bougainvilleák. Ezek azok a nagyon szép színes virágok, amelyek beborítják az összes kerítést. Most mindenki utálkozva beszél a görögökről, de én nagyon bírom, hogy nem idegesen kapkodnak, hanem mindent szépen nyugiban csinálnak, mindent csak szigá, szigá. :))) Kalimera mindenkinek, hogy stílusos legyek. :))
      Megyek zsemlét sütni....

      Törlés
  6. Szia Mirza! amit igértem leirom most ide!!
    Csöröge fánk!
    6 tojás sárgája
    csipet so, 1 vanilás cukor
    1 tk cukor.
    liszt amennyit felvesz!
    Nyujthato tésztát gyurunk.
    Géppel /4-5 kb/ vagy nyujtófával kinyujtjuk,derelye vagoval rombusz alakokat vagunk/ nem baj ha nem szabalyos/ a rombusz közepébe is vágunk egy két rövidebb csikot/ Majd forro olajban sutjük ki! porcukorral megszórni és kész.
    Ez egy nagyon finom ropogos tészta,persze lehet kevesebbet is,de egy 4 tagu csaladnak kell ennyi!Ez is hamar elfogy:-)))
    Van egy puhább változat is
    Ime:
    6 tojás sárgája
    1 kis pohár tejföl
    cukor so vanilia az elözöekhez hasonloan,és 1 pupos tk sütöpor
    Annyi liszt amennyit felvesz. Jol nyujtható tésztát gyurunk.
    A többi ugyan az.
    Akinek van tészta gépe annak pár perces munka,,de megéri!
    Majd fényképezzed le ha sikerült:-) Nagyon szeretik a gyerekek, és a gyerek lelkü felnöttek is!
    Puszi Manoka

    VálaszTörlés
  7. Megsütöttem a zsemléket, nagyon-nagyon finomak és akkorára nőttek, hogy a tepsiből is majdnem kibuggyantak.:)
    Köszönöm a receptet mégegyszer!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bea, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerültek a zsemlék! :-) Én azóta újabb recepttel kísérletezek, müzlis kenyeret sütök... meglátjuk, milyen lesz. :-))
      Puszi, és köszönöm, hogy megírtad!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...