"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. április 20., péntek

Brownie - müzlis keksszel

Tudtátok, hogy a Brownie névre keresztelt csokoládés szelet már legalább 115 éves? Egy ilyen "öreg" sütemény pedig csak jó lehet, nem igaz? Hiszen a régiek nagyon tudtak sütni-főzni, és akkoriban még nem is volt divat "felfújni" a tésztákat, így ez a sütemény ugyan lapos, de minden egyes falatjában ott rejtőzik a tökéletes csokoládé-mennyország. :-)

Egy kis díszítés a Brownie-nek sem árt: nutella, citromfű levelek és egy piros cukorka
Első írásos említése a wikipedia szerint 1897-ből származik egy Sears and Roebuck katalógusból. Ha hihetünk a "legendának", az első Brownie úgy született, hogy egy kissé indiszponált szakács elfelejtett sütőport tenni a csokoládé tortájába, azonban a végeredmény mindenkinek annyira megtetszett, hogy a sikertelenül indult recept végül önálló életre kelt. Maga a Brownie elnevezés a tészta sötét színére utal, ugyanis "hivatalosan" étcsokoládéból illik elkészíteni, így lesz igazán ínycsiklandó mély-barna árnyalata. A tetejét időnként cukor- vagy csokoládé mázzal vonják be, de anélkül is igazán élvezhető, mivel maga a sütemény is nagyon édes.

Az ötlet, hogy Brownie-t süssek, már régóta munkálkodott bennem, mivel Petra barátnőm egyszer Budakeszin sütött nekünk egy tepsivel, és egészen el voltam ájulva, hogy ez milyen finom, ráadásul korábban még sehol sem kóstoltam. Aztán valamiért szegény sütemény a feledés homályába merült, mígnem a minap megvilágosodtam, látva, hogy Húsvétról maradt egy jó adag étcsokoládénk, amire minden nap rájártunk.
- Nos, ez tökéletes lesz a Brownie tésztájához - gondoltam, és szépen kicsomagoltam a pici táblákat, majd rútul összetörtem az utolsó csoki-nyulat, és betettem a mérlegbe.
190 gramm volt, szinte épp annyi, mint amennyi a recept szerint szükséges. A többletet "okozó" 5 grammnyit gyorsan megettem - nehogy elrontsa a receptet,  :DDD -  aztán nekiálltam sütni.

Brownie - müzlis keksszel

Hozzávalók: 185 g vaj, 185 g étcsokoládé, 1 evőkanál Nutella, 3 tojás, 150 g cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 55 g liszt, 55 g müzlis keksz összetörve (Győri édes reggeli keksz, fügés-müzlis), pici só
Elkészítés:
1.) A csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk és picit hűlni hagyjuk.
2.) A lisztet elkeverjük az összetört keksszel (amit simán kézzel is össze lehet morzsolni), és a sóval.
3.) Konyhai robotgéppel összekeverjük a tojásokat a vajjal, cukorral , majd fokozatosan hozzáadjuk az olvasztott csokit, nutellát és a lisztes keveréket, majd addig keverjük, amíg a massza szép egyenletes lesz.
4.) Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral kibélelünk egy kis tepsit. (Nekem nem volt ilyen kis tepsim, pontosabban tiszta rozsda volt már, és ki kellett dobnom - ezért tortaformába tettem a masszát.) Belesimítjuk a tésztát, és kb. 20 perc alatt készre sütjük. (Én azért 30 percig sütöttem...)

Néhány szem Mercy csoki is belekerült, innen a grillázs-csomócskák

Túl nagy tepsiben azért nem érdemes sütni, mert nagyon lapos lesz a tészta

Szegény ember vízzel főz?  - Tepsi helyett megtette a tortaformám is

Első blikkre nem nagy "durranás" a süti, de ha megkóstoljátok...
örökre a rabjává váltok. :-)

A tálalás mindig számít, és a citromfű bokrocskám mindig kész adni néhány levelet
Egy kávéskanálnyi nutellába ágyaztam a zöldeket, a tetejére pedig
gyermekkorunk zselés cukorkáját biggyesztettem.
A sütemény - szerény külseje ellenére - túlzások nélkül is pazar lett. Végül tovább sütöttem, mint kellett volna, mert féltem, hogy a közepe nem sül át rendesen, ezért ráhúztam még 10 percet (így összesen 30 percig sütöttem), és utána a résnyire nyitott sütőben hagytam kihűlni. A belseje így is puhább lett, és valami hihetetlenül finom... ebéd után egy üvegedénybe zártam a sütit (mint valami dzsinnt), és a hűtőbe tettem. Azt hittem, kicsit majd megkeményedik, lévén, hogy sok csokoládé van benne, de nem. Reggelire is olyan álom-jó volt, hogy... már nincs is belőle. :-)))))

Ha van másfajta Brownie-receptetek, vagy finom csokis pite / lepény / süti receptetek, örömmel fogadjuk... :-)

6 megjegyzés:

  1. Szia Mirza!

    Az alábbi linken található francia csokitortát rendszeresen készítem ünnepekre, de vendégségbe is szoktuk vinni ha mi vagyunk a desszert felelősek. Garantált siker. A sütési időre kell csak figyelni, tényleg úgy a legjobb ha egy cseppet lágy marad a közepe. Ja! És a tálaláshoz egy gombóc vanília fagyi dukál!:)

    Puszi,

    Gázrózsa Eszter

    http://nemisbeka.hu/archives/2008/09/30/Francia_csokoladetorta/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszter, nagyon tuti a link, amit küldtél, már fél órája olvasgatom, szépek a receptek, csodásak a képek! :-) Köszönöm szépen! Nagyon szeretem az ilyen tuti jó gasztro blogokat, az ember egy csomó ötletet nyerhet belőlük. A csokitortát mindenképpen megcsinálom, istenien hangzik, köszönöm szépen! A fagyit tutira nem felejtem el. :DDD Puszi!

      Törlés
  2. Mirza! Le vagyok nyűgözve, hogy mennyi energiád van, Komolyan, más kismama ilyenkor...... Te pedig már a sokadik finomságot készíted!
    Puszi és ölelés. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OH, Ambrozia, csak lassan azzal a lenyűgözéssel... :-) A szemeim karikásak, a sminktáskámat 2 hete nem láttam, és ha nem jövök rá 5 perc alatt, hogy miért sír Izabella (bár többnyire rájövök vagy Dorka segít), azonnal bőgni kezdek. :-))) Sütni-főzni viszont muszáj, mert Ádám is és Dorka is szeretnek jókat enni, no, és persze én is, ráadásul azt mondják, a házi koszttól lesz igazán jó összetételű az anyatej. Nem merek így szendvicseken élni, bár nyilván, az lenne a legegyszerűbb. Most töki pomposra vadászok, mert nagyon szép szalonnám és lilahagymám van... Köszönöm szépen a kedvességed, jó így kezdeni a napot! :-)

      Törlés
  3. Isteni a recepted Mirza! Én csak kakaóporból tudtam eddig "barna tésztát" sütni, de most ezt is ki fogom próbálni, mert nálu nk is sok csoki megmaradt.Cicus

    VálaszTörlés
  4. Szia Cicus, korábban én is csak Arany kakaóval "operáltam", de ez az étcsokis verzió egy álom... annyira finom, érdemes kipróbálni! :-)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...