"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. május 8., kedd

Pásztortarhonya, a magyarosított perzsa tészta

Tudtátok, hogy a tarhonya már az 1700-as évek végén is népszerű étel volt? A Perzsiából származó, török közvetítéssel hazánkba kerülő száraztésztáról ugyanis versekben és szakácskönyvekben is megemlékeztek - innen tudjuk, hogy eredetileg aludttejből és búzalisztből készítették. Hivatalosan egy összmaréknyi liszthez egy tojást tettek, összegyúrták, tarhonyarostán áttörték, majd a napon kiszárították - s ha hihetünk a régi feljegyzéseknek, az így készült tészta akár évekig elállt. 

Igazi Hungarikum - ilyen finomat csak mi, magyarok tudunk főzni... :-)
Ízlések és pofonok - mondják, és milyen igaz ez a tarhonyára is! Van, aki a gépi tarhonyát kedveli, amelynek a felülete teljesen sima és a tésztaszemek szabályosak, akár egy regiment katona (én például erre esküszöm). De van olyan is (mint például Ádám), aki csak a kézzel készült, szabálytalan alakú, rücskös felületű tarhonyát kedveli - talán a régi menzás élmények miatt? Így vagy úgy, én a suliban megismert "menzás tarhonyát" is nagyon szerettem, így nem hagytak bennem rossz emlékeket az iskolai évek ebédlői, már csak annál fogva sem, hogy a barátnőimmel ilyenkor tudtunk csak igazán jókat beszélgetni, és bár időnként bűn rossz ételek kerültek a tálcára, a pásztortarhonya ez alól mindig kivétel volt. 

S hogy mi inspirált arra, hogy tarhonyát főzzek a családnak ebédre? Mind (majdnem) mindig: ezúttal is Dorka, aki egyszer egy étteremben evett egy kanálnyi tarhonyát, és örökre beleszeretett. Azóta én is előszeretettel főzök neki ilyen pici tésztákat, hol pörkölttel, hol pedig különféle szaftos pulykatokányokkal körítve - bár őt csak a tészta és a szaft érdekli ilyenkor. :-))

A pásztortarhonya amúgy egytálétel (nyilván a pásztorok főzték?), ezért célszerű egy nagy lábasban (akár szabad tűzön, bográcsban) elkészíteni. Én 3 edénnyel "operáltam", mert úgy gondoltam, így tudom a legjobban ízesíteni a három fő hozzávaló-csoportot, azaz a főtt krumplit, a pirított-főtt tarhonyát és a lecsós húsféléket. Így is tettem, és a végén kevertem össze a három edény tartalmát - az eredmény pedig szerényen szólva is pazar lett... :-) Persze, lehet, hogy megéri rögtön egy edényben csinálni mindent, hogy kevesebbet kelljen mosogatni... ez esetben először megpirítjuk a szalonnát a hagymával, erre jön a tarhonya, néhány percig pirítva, majd a paprika, paradicsom, kolbász, krinolin, aztán pirospaprikával meghintjük, vízzel felöntjük, beleszórjuk a krumplit és a levesalapokat, és mindent puhára főzünk.

Akkor finom igazán, ha kellőképpen szaftos...
Pásztortarhonya

Hozzávalók: 4-5 nagyobb szem burgonya, só, 30-35 dkg tarhonya, erőleves (én 2 db erőleves ízű házias levesalapot használtam 9 dl vízhez), 25 dkg húsos szalonna, 20 dkg paprikás kolbász, 4 db krinolin (ezt Dorka miatt tettem bele, és mert rém puha és finom), 1 vöröshagyma, 1 paprika, 3 paradicsom, 2 db házias gulyásalap, 2 evőkanál Édes Anna, libazsír
Elkészítés:
1.) A burgonyát megmossuk, lehéjazzuk, felkockázzuk (apróra), és sós vízben puhára főzzük, majd lecsepeghetjük, és félre tesszük.
2.) A tarhonyát kevés zsiradékon (én libazsírt használtam) megpirítjuk, majd felöntjük erőlevessel (legalább 3x-os mennyiséggel), és puhára főzzük.
3.) A szalonnát felkockázzuk, a kolbászt felkarikázzuk, és egy serpenyőben zsírjára sütjük őket. Eztán hozzáadjuk a felkockázott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a felaprított paprikát, paradicsomot, aztán felöntjük vízzel, belekeverjük a gulyás alapot, az Édes Annát, és a lehéjazott, kis kockákra vágott krinolint, és takaréklángon puhára főzzük. Fontos, hogy bő lére eresztett lecsós húst készítsünk, mert a tarhonya és a burgonya eléggé magukba szívják majd a szaftját!
4.) Egy nagyobb tálba kanalazzuk a kész tarhonyát, rá a lecsós húst, majd a főtt burgonyát, és óvatosan összekeverjük az egészet, majd forrón, azonnal tálaljuk. Mindenféle savanyúság és friss idénysaláta illik hozzá.

Én a gépi tarhonyára szavazok. És ti?
Fontosak a jó alapanyagok
Az illata mámorító ...
Színkavalkádnak sem rossz, ugye?
A bő lé azért fontos, mert a tarhonya aztán beissza...
A közvélemény-kutatásom szerint a tarhonyát és a krinolint minden gyerek szereti :-)
Szebb lett volna egy kis paradicsomkarikával vagy petrezselyemmel fotózva, de olyan
jó illata volt, hogy inkább gyorsan lefotóztuk és felfaltuk :DDD
A pásztortarhonyámnak fergeteges sikere volt, és bár mindenki jócskán fogyasztott (hatan voltunk), így is maradt mindannyiunknak másnapra is - azaz kijelenthetjük, hogy ez egy nagycsaládosoknak való, igen gazdaságos ebéd, amely a következő ebéd alkalmával csak még jobb lesz, ahogy egy éjszaka alatt összeérnek az ízei... 

Amennyiben van ehhez hasonló magyaros receptetek, örömmel fogadjuk! :-)

Kapcsolódó magyaros receptek:

16 megjegyzés:

  1. Az én gyerekeim kiskorukban nagyon szerették! És Én is :) most, hogy így írtad, lehet csinálnom kellene megint :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Maca, nekem is ez volt az egyik kedvenc ételem gyerekkoromban, nagyon rég nem ettem, de tegnap épp azt beszéltük Ádámmal, hogy ilyet sűrűbben fogunk főzni, mert annyira finom. :-) Ha kedvet kaptál hozzá, akkor duplán megérte elkészíteni! :-) Puszi!

    VálaszTörlés
  3. Szia Mirza, tudod mi a gond általában a pásztortarhonyában? hogy bűn szárazra készítik. Ez egy szaftos étel, ízes, fűszeres, talán kicsit zsíros is. Saját anyukám is borzalmas szárazra készíti, nem is eszek belőle. Őszintén szólva, még nem ettem finom pásztortarhonyát, mára teljesen kiábrándultam belőle.
    Más: képzeld, hétfőtől szalma vagyok. Babuccal ketten maradunk, mert a férjem megint utazik, most június végéig nem lesz itthon. Drukkolj, hogy utána repülhessünk! Ma tudatosult bennem, hogy mit jelent, ha nem tudunk menni. Letörtem mint a bili füle. :-(

    VálaszTörlés
  4. Szia Bartush, szárazon biztos rémes a pásztortarhonya, de szaftosan viszont isteni! :-)
    Oh, a szalmaság rémes én nagyon utálom, egyszerűen energiahiányom van Ádám nélkül. Június vége azért nincs olyan messze... majd szórakoztatunk titeket, jó? Szeretsz filmeket nézni? Van egy csomó jó ötletem. És lesz segítséged, amíg ketten lesztek? Ne bánkódj, hamar elmegy ez a pár hét, aztán utazhattok. Min múlik, hogy repülhettek-e? Ne legyél letörve, majd sokat levelezünk! :-) Puszi!

    VálaszTörlés
  5. Köszi, drága vagy!!! Az út a kinti szálláson múlik, azon, hogy mennyire bababarát. Észak-Európába megy a férjem, ahol júniusban szép idő van, de azért könnyen jöhet egy erős hidegfront, többet is esik ott. Szerencsére már sokszor jártam arra korábban, így legalább a helyet ismerem. Nyelvi gond sem lesz.
    A filmeket szeretem, kaland és krimi, no meg természetfilmek. Bevallom a rajzfilmeket sem vetem meg. Szerencsére sok dvd-énk van, nem fogok unatkozni, meg a pici sem hagyja.
    Tudod mi az ijesztő? Hogy mindent egyedül kell megcsinálnom. Nincs olyan, hogy "szivem, fáj a fejem, segíts" vagy hogy "ugorj le a boltba ezért azért". Nincs kecmec, nekem kell menni és gyerekkel. Segítség nincs, a családunk nagyon messze él, és nem is tudnak feljönni Pestre. "Barátokra" nem számítok, arról már leszoktam. Szóval utazni kell nincs mese. Ráadásul nem maradhat egy ilyen pici baba apuka nélkül hosszú időre. Azt már nem is említem, nekem mennyire fog hiányozni a párom.
    A filmek mellett a receptjeiddel is "eltengethetem" a napjaim. ;-)
    Bartush

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, legyünk optimisták, és koncentráljunk arra, hogy a kinti szállás 100%-ig bababarát. Ugyanakkor, ha belegondolsz, könnyen magaddal tudsz vinni olyan dolgokat, amik esetleg hiányoznak, de attól simán bababaráttá válik majd a helyiség... persze, értem én, mire gondolsz, mert a lavór, a babaágy, a pelenkázó, a sterilizátor és a sok-sok egyéb felszerelés rém sok helyet foglal, ugyanakkor hátha néhány dolgot nélkülözni tudsz? Észak-Európa nagyon izgalmasan hangzik, még akkor is, ha hűvösebb lesz majd júniusban, erre végülis fel tudtok készülni. :-)
      A filmnézés szerintem remek kikapcsolódás, majd mindig megbeszéljük, mit láttál, jó? :-)))
      Hát, én megértelek, bele sem tudok gondolni, mire mennék Ádám nélkül, már csak az esti fürdetés, vacsi, altatás is teljesen lenulláz, ha néha egyedül kell csinálnom. Nem irigyellek a helyzetért, de biztos vagyok benne, hogy ügyesen helytállsz majd, és hamar eltelik az a néhány hét, amíg külön lesztek, utána pedig csak az örömteli találkozás és az együttlét jön... :-)))

      Törlés
  6. Szia Mirza! A pásztortarhonya nagyon finom étel. Nálunk sokszor előfordul. Füstölt kolbásszal készítem és tényleg jó szaftosra, igaz, hogy másnapra felszívja a levet és száraz, de akkor egy kis húlével öntöm fel és úgy melegitem. Kovászos uborkával nagyon finom. Én is a kézi tarhonyát szeretem a gépi a menzakosztot juttatja eszembe. Üdvözlöm a kis családodat, jó egészséget kívánok mindenkinek Bori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bori, nagyon örülök, hogy írtál! :-) Füstölt kolbásszal isteni lehet ez az étel, nekem csak sima, mezei kolbászom volt itthon, a hűtőben - Ádám szokott ilyesmit venni, és többnyire rántottába sütjük.
      Mi is uborkával ettük, istenien illett hozzá. :-)
      Ádám is a kézire esküszik, ugyanígy, mint te, mert őt is a menzára emlékezteti, ami igaz is, de nálunk a menzán isteni tarhonyát adtak, szóval nekem a szép emlékek maradtak meg a suliról. Hahaha, legalábbis a kaját illetően. :-)) Köszönöm szépen a kedvességed, és én is hasonlóakat kívánok nektek sok szeretettel!
      Mirza / Eszter

      Törlés
  7. Szia, Mirza! Én még mindig a medvehagyma révületében voltam, erre itt a pásztrotarhonya. :))) Nagyon jó ötletnek tartom, hogy külön-külön vannak az összetevők elkészítve. A raguleveseket és az ilyen többalkatrészes kajákat én is mindig így készítem, mert akkor nem fő össze az ízük, hanem akár egy kanál levesben érezni lehet mindegyiket.:)
    Tegnapi kenyerem nem sikerült valami fényesen, szerintem a szárított élesztő a ludas, mert már a kenyérsütőben nem volt olyan szép pufi, mint a tied, Mirza. A sütőben pedig csak laposodott. Pedig vettem olyan kenyérsütőt ois, mint a tied a Metroban. Felismertem az egyik képeden, hogy egyforma a sarkáról.:))))))))) YSebaj, majd legközelebb.
    Puszi.

    VálaszTörlés
  8. Szia Ambrozia, akkor remélem, a fánkjaim is tetszeni fognak - a pásztortarhonya után. :-)))) Igazság szerint azért is csináltam mindent külön, mert így biztosabbnak is éreztem, hogy nem fő majd szét a krumpli, amíg esetleg a tarhonya kemény marad. Külön-külön nem lehet elrontani a fő alkotórészeit, és utána fél percbe telik összekeverni őket.
    Nem tudom, mi lehetett a gond a kenyérrel, mert én majdnem mindig szárított élesztőt használok. Nem lehet, hogy nem kelt eleget, vagy nem volt elég forró a sütő? De figyelj, küldök neked valami titkosat, egy új kiflirecept, de még nem írtam be, mert a fánkok elvették az időmet. A receptet már begépeltem, csak a történet nincs meg. Próbáld ki, holnap kiteszem majd ide is, a fotókkal. Álom-finomak, az eddigi legjobb kiflijeim. :-)))

    Tejes kifli
    Hozzávalók: 4 dl tej, 5 dkg lágy vaj, 1 evőkanál cukor, 1 csapott evőkanál só, 60 dkg liszt, 1 csomag szárított élesztő

    Elkészítés:
    1.) A tészta hozzávalóit kenyérsütőgépben (vagy hagyományosan) bedagasztjuk, kelesztjük.
    2.) A tésztát lisztezett deszkán átgyúrjuk (nagyon jó állagú, nem ragad, nem is kell hozzá nagyon plusz liszt), és 4 cipócskára osztjuk.
    3.) Minden cipócskát kör alakúra nyújtunk, és minden körlapot 4 részre vágunk, így 4 x 4 háromszöget kapunk. Minden egyes háromszöget az átfogónál (azaz a legszélesebb részénél) fogva felgöngyölünk a csúcs felé, és az így kapott kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.
    4.) A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a kifliket pedig kelni hagyjuk 15 percre, majd megkenjük felvert tojással a tetejüket, és 15 perc alatt készre sütjük őket.

    VálaszTörlés
  9. Szia! Nagyon szépen köszönöm a kiflireceptet, holnap ki is fogom próbálni és ha szalon képesek lesznek, ígérem küldök képet! Ma már mindenre képtelen vagyok, az imént értem haza Pozsonyból, egész nap olyan nyelven beszéltek körülöttem, amiből csak foszlányokat értek. De azért a lényeges szavakkal tisztában vagyok, mint pl. vyprážaný bravčový rezeň vagy madarský guláš s knedľou. :)))))))) Csak nehogy éhenhaljon az ember.....
    Puszi.

    VálaszTörlés
  10. Szia Ambrozi, örülök, hogy tetszik a recept, mindjárt meg is írom róla a bejegyzést és felteszem a képeimet. Ha megsütötted, és elküldöd, felteszem a tieidet is, jó? :-)
    Gondolom, hogy jól kimerültél, ráadásul most frontok is vannak, ami még jobban kikészíti az embert. Nekem tegnap aurás migrénem volt, rémes, 7 éve migrén mentes voltam, de ez most teljesen letarolt... úgy látszik, kimerültem, tolnom kell a vitaminokat, hogy feltöltődjek újra.
    vyprážaný bravčový rezeň - ez mit jelent? :-)
    Puszi!

    VálaszTörlés
  11. Hát a rántott husi.:))))
    És ez a kifli.....nagyon szépen köszönöm a receptet és a kedvességedet főleg, hogy hozzájárultál, hogy legyen sikerélményem. Küldöm a kifliképeket. A liszt az 45 dkg fehér liszt és 15 dkg teljes kiőrlésű volt, úgy sütöttem meg. Akkora nagy pufira keltek, igaz kicsit csaltam, mert féltem megint a kudarctól és egy picivel több élesztőt tettem bele, mert a zacsin az volt, hogy 50 deka liszthez való, ez meg ugye 60 volt. Puszi.

    VálaszTörlés
  12. Rántott hús? :-) Hahaha, ezt jó tudni... megjegyezzük! Mindannyiunk kedvence, így legalább éhen nem halunk, ha arrafelé járunk. :-))) Örülök, hogy sikerültek a kiflijeid, a képek szerint mesések lettek!

    VálaszTörlés
  13. Kedves Mirza ! Nagyon örülök a pásztortarhonyának , igaz nálunk tarhonyás krumplinak hívják, é füstölt kolbásszal szoktam csinálni jó hosszú lével, és nem külön külön ,hanem egymás után egy lábosban, ha a hagymát jól lepirítom ,ha van szalonnát is teszek bele (de nem baj, ha éppen nincs otthon, mert a kolbász megadja a füstös ízét, ezután ,ha akarunk paprikát, paradicsomot is tehetünk még bele de az már nálunk lecsós tarhonyás krumpli), és ha már üvegesre pirult a hagyma, beleteszem a krumplit,de kevergetem oda ne égjen a krumpli,sózom ,kevés borssal megszórom, és ha a krumpli is áttetszőnek mondható ,akkor beleteszem a tarhonyát, és azt is megpirítom. (A hagymával tehetünk bele csak zöld paprikát,ha szeretjük),kellő pirítás után ,fűszerpaprikát teszek bele ,majd felengedem jó sok vízzel ,ekkor ha el nem felejtem kevés fokhagymát is teszek még bele de nem muszály mert a kolbász ezt is megadja ,a kolbász adagot 1harmad és 2harmad arányban elosztom ,a kisebb részt nagyon pici darabokba beleteszem ,hogy szétfőljön ,és kifőljön teljesen az íze, amikor már majdnem kész akkor teszem bele a többit ,megfő ugyan a kolbász ,de nem fől ki az íze teljesen ,hanem finom marad,mire megfő a krumpli addigra megfő a tarhonya is , főleg ha még hagyjuk fedő alatt párolódni a tűzhely elzárása után,ha jó sok lével csináltuk a végén ugyan beszívja jól a tarhonya,de mégis szaftos marad. Minél jobban megpirítjuk a tarhonyát annál több víz kell hozzá ,de sokkal finomabb lesz, Én szeretem mind a kettőféle tarhonyát ,nálunk is finoman készítették a menzán az ételeket ,de igazad van a tarhonyát mindig jól készítették ,mert nem lehet elrontani ,hacsak nem égetjük oda. De a házit jobban szeretem tarhonyás krumplinak ,főleg ha közepes ,vagy nagy méretű, de tarhonyás húsnak a gépi szerintem finomabb. (a tarhonyás krumpli és a tarhonyás hús között nálunk az a különbség ,hogy a tarhonyás krumpli füstölt kolbásszal van , míg a tarhonyás hús lehet maradék pörköltből ,vagy bármilyen szaftos husíból ,csak össze kell a pirított tarhonyát főzni vele és vizet adni hozzá,) köszönöm ,hogy leírhattam a véleményemet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cicus, jogos a meglátás: ezt az ételt a legjobb egy nagy fazékban elkészíteni, de nekem el sem fért volna...:-)) Így vagy úgy, nagyon finom étel. Én a gépit jobban szeretem, de a házi tarhonya is nagyon finom. Nem tudtam, hogy több víz kell hozzá, ha megpirítjuk. Azóta én is csináltam csak kolbászos verziót, nagyon finom lett. Köszönöm a receptedet, szerintem ez sokaknak hasznos infó, és aki még nem próbálta, tutira kedvet kap hozzá!:-) Fűszerpaprikát és fokhagymát eddig nem tettem bele, de biztos pikánsabb velük az étel, ki fogom próbálni, mivel a tarhonya nálunk nagy kedvenc! Örülök, hogy írtál, ne viccelj, bármikor elküldheted a véleményedet! :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...