"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. március 23., péntek

Erdei gyümölcsös krémleves - a bíbor csoda

Gondolkodtatok már azon, hogy a színek milyen hatással vannak ránk egy-egy étel kiválasztása során? Miért van az, hogy némelyik gyümölcslevestől összefut az ember szájában a nyál, míg a másik hidegen hagyja? Miért igényeljük, hogy egy házi kenyér ne halovány, hanem ropogós-barna legyen? Miért nem mindegy, hogy egy húsleves áttetsző, vagy aranyszínű?

Az eddigi legszebb gyümölcsleves-fotónk, én teljesen odavagyok tőle :-)

A legtöbben valószínűleg azt válaszolnátok most (bocs, ha nem), hogy azért, mert az igazán jó ételekben "van anyag". Sőt, "jó minőségű alapanyagokat" tartalmaznak. Nos, ez a legtöbb esetben így is lehet, de azért a "halovány" ételek között is vannak mennyei példányok, hogy csak a sült túrótortát vagy a juhtúrós sztrapacskát említsem. Persze, ezeket nem véletlenül díszítik fel vörös gyümölcsökkel, vagy utóbbit pirosra sült szalonna kockákkal. Így vagy úgy, be kell látnunk, hogy a színek a gyomrunkra és az étvágyunkra is hatnak. 

Vashiány ide vagy oda, rém gusztusosak a vörös és lila gyümölcsök

Nemrég olvastam egy tanulmányt arról, hogy az emberek ösztönösen olyan ételeket vesznek / fogyasztanak szívesen, amelyek olyan alapanyagokat tartalmaznak, amelyből a szervezetük hiányt szenved. Ennek értelmében a vérvörös és bordó ételek kedvelőinek vélhetően nem árt egy kis vas + C-vitamin, míg a narancssárga zöldségek rajongói talán B-vitaminra vannak kiéhezve, és így tovább... érdekes, igaz? Nos, én újabban a bíbor színű gyümölcsökhöz vonzódom, így a szederhez, málnához, áfonyához, ribizlihez, eperhez - talán, mert a várandósságom végére egy kis vashiányom van. Igaz, ilyenkor ezek csak fagyasztott formában kaphatóak, de ez semmit nem von le az értékükből, így amikor csak tehetem, gyümölcslevest, turmixot vagy gyümölcsös krémtúrót készítek belőlük a családnak. 

Az alábbi recept érdekessége, hogy nem kell főzni, nagyon hamar elkészül, és a gyerekek is nagyon szeretik. Bár nem feltétlenül szükséges, de én mindig leszűröm az ilyen leveseket, különben Dorka jelentené, hogy "tele volt magokkal". :-)

Ilyen gyümölcsökből áll a leves, ez adja a meseszép bíbor színét

Erdei gyümölcsös krémleves

Hozzávalók: 1 csomag (450 g) vegyes erdei gyümölcs, 5 dl epres joghurt, sűrűségtől függően 2-3 dl 100%-os gyümölcslé (ananász, narancs), 4-5 evőkanál méz, 5 evőkanál porcukor (de kóstolgatni kell, kinek mennyire esik jól édesen)
A tetejére: félretett bogyós gyümölcsök, felvert tejszínhab, citromfű levelek
Elkészítés:
1.) A fagyasztott gyümölcslevet kiengedjük, hozzáadjuk a gyümölcslevet, joghurtot, és botturmix segítségével pürésítjük, majd egy szűrőn átszűrjük a levest.
2.) Mézzel, porcukorral ízesítjük, majd felvert tejszínhabbal, és néhány szem (a fagyasztott gyümölcsökből félretett) szederrel, ribizlivel, és megmosott citromfű levelekkel díszítjük.

Az édes, frissen felvert tejszínhab remekül harmonizál az erdei gyümölcsök ízével



A leves kitűnően sikerült, és nem "akadtam fenn" a magos-kérdésen sem, hiszen nagyon krémes, selymes állagúra sikerült. Citromfüvet mindig tartok itthon (a konyha ablakban lakik egy nagy cserépben), de a kertben is van egy nagyobb telepem. Az illata isteni, és remek teát lehet főzni a leveleiből, ráadásul díszítő elemként sem utolsó, pláne a hófehér tejszínhabbal és a vörös bogyócskákkal, igaz? Ádám fotói közül ezek most a kedvenceim...:-) Remélem, sokaknak kedvet csináltam egy kis tavaszi gyümölcsleves készítéshez, és kipróbáljátok e bíborszínű erdei csodát!

Végül, a legkitartóbb Olvasóinknak szeretnék mutatni egy képet, amit a kis Dorka rajzolt rólunk. A képen bal oldalon én vagyok, nagy, kerek pocakkal, amiben a Babánk ücsörög, mellettem Ádám, és mellette a jobb oldalon, hosszú hajjal, táncikálva a művésznő, Dorka cica. :-)))
Nagyon büszke vagyok erre a képre, mert Dorka eddig csak vonalakat rajzolt, konkrét figurát, arcot, embert sosem, most viszont váratlanul előrukkolt ezzel a képpel Anya és Apa nagy-nagy boldogságára. Külön érdekesség még, hogy a Tesójának sárga (szőke?) hajat rajzolt. Szóval, a kisbaba vagy szőke lesz, vagy Dorka látja a Pici auráját...:-)))


Kapcsolódó receptek: 

Mézes szilvakrém leves >>>
Joghurtos-tejszínes meggyleves >>>
Szederkrémleves >>>

Mindenkinek nagyon szép, napsütötte, virágillatú hétvégét kívánok sok szeretettel!
Mirza

4 megjegyzés:

  1. Kedves Mirza!
    Örülök, hogy itt is olvashatok tőled.
    ambrozia

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ambrozia, én örülök, hogy ránk bukkantál... :-) Bár néhány nap, és a Morzsálón is publikussá teszem ezt a kis naplót is. :-)))) Puszi, és nagyon örülünk Neked! Eszter / Mirza

    VálaszTörlés
  3. Nagyon büszke a kicsi lányotok a művére!Mindig örömmel olvasok rólatok! A receptjeid meg igazán kitűnőek és főleg gyorsan elkészíthetők cicus,

    VálaszTörlés
  4. Kedves Cicus, nagyon örülök, hogy tetszenek a receptek. Dorkára pedig mi is nagyon büszkék vagyunk! :-) Persze, minden szülő az a saját gyerekére. :-))) Puszi és köszönjük szépen! Eszter / Mirza

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...