... avagy a 38. születésnapom története.
Ma reggel igazán szép napra virradtam. A kis Dorka és Ádám énekszóval ébresztettek, mire a Pocaklakóm - megérezvén, hogy itt most valami ünnepség van - ütemesen rugózni kezdett odabent. Boldog szülííínapooot! - énekelték totál hamisan, egymásról lekésve, és tovább sem jutottak ennél az egy sornál, de ez a kis dalocska egészen mélyen, a szívemig hatolt, és melegséggel töltötte meg a lelkemet. Számomra ez olyan volt, mint amilyen az angyalok éneke lehet odafent, a mennyországban...
Aztán felköszöntöttek: gondosan becsomagolt ajándékokat kaptam, és egy tavaszi virágokból álló illatos virágcsokrot. Ádám mindig elképeszt azzal, hogy olyasmiket húz elő a semmiből, amire egyáltalán nem is számítanék... :-)
Reggeli után szülinapi "fotózásra" mentünk, ma volt ugyanis ideje a 36. heti ultrahang vizsgálatnak, így mindhárman bekukucskálhattunk a kisbabához, aki legnagyobb örömünkre felvette a helyes születési pózt... ez pedig azért különösen érdekes, mert a 3. hónap óta fordítva "lakott" bennem, így egy hónapja elkezdtek lelkileg felkészíteni arra, hogy ez a szülés bizony jó eséllyel császár lehet... Mivel végig természetes szülésre készültem, ez a hír elsőre egy csöppet leforrázott, de aztán "Sanyi doktor" (így hívja Dorka dr. Bálint Sándor doktor urat) azt mondta, a babák szeszélyesek, úgy fordulnak, ahogy a kedvük és hangulatuk diktálja, és még egy csomó ideje lesz a Picinek megfordulni. Sőt, mondta, vannak babák, akik csak a születésük napján fordulnak meg!
Így aztán nem "szekáltuk" a babát, nem próbálkoztunk házi praktikákkal (noha olvastam, hogy ilyenkor használhat a négykézláb állás napi 5 percig, meg a megemelt csípős fekvés, sőt, a lámpázás), mert Sanyi doktor azt mondta, minden a legnagyobb rendben lesz majd. (Amúgy nem tudom, hogy csinálja, de neki tényleg mindig igaza van...)
Dorka persze hallotta, hogy a baba nem a megfelelő irányban van, ezért miután hazajöttünk az első ultrahangról, minden este a pocimhoz hajolt, és hosszan sutyorgott és mutogatott a tesójának. Kérdeztük tőle, miről diskurálnak, mire édesen megvonta a vállát.
- Ugyan már, ti ezt nem érthetitek! - mondta huncut mosollyal a szája szegletében.
- No, de azért mégis, miről volt szó? - puhatolóztunk kíváncsian.
- Tanítom a kisbabát! - vágta rá magától értetődően.
- Tanítod?
- Bizony - magyarázta - hiszen tudnia kell, hogy fejjel lefelé nagyon egyszerűen és könnyen meg tud majd születni, és anyának is jobb lesz úgy.
- És értette? - néztünk elkerekedett szemekkel.
- Eleinte nem nagyon, de aztán megmutattam, merre kell megfordulnia, és most már tudja. Majd valamelyik éjjel, amikor anya alszik, szépen meg fog fordulni, megbeszéltük.
... ezután Ádámmal mukkanni sem tudtunk, így ennyiben hagytuk a történetet.
Én - noha nem vagyok kishitű -, nem igazán hittem abban, hogy egy ekkora baba még megfordul, de Dorka spirituálisan nagyon nyitott gyerek, és úgy voltam vele, hogy ha ő azt állítja, hogy a Picivel megegyeztek, akkor biztos úgy is lesz.
Dorka cica - elalvás előtt (vagy helyett ... inkább :-))
Néhány nappal ezelőtt álmot láttam. (Amúgy minden nap álmodom, és többnyire értem is, mit üzennek az álmaim vagy a bennük felbukkanó események és szimbólumok, de sokszor merőben mást jelentenek, mint gondolnánk.) Persze, vannak egyenes, tiszta álmok és üzenetek is, ilyen volt ez is...
A kisbabánk üzent nekem. Álmomban ugyanis a hasam tetején kinyomódott egy picit a bőr, és tisztán kivehető volt alatta (ne feledjétek, az álmokban minden lehetséges! :-)) a baba egyik talpa.
Moccanni sem tudtam meglepetésemben, mert még sosem álmodtam a Picivel, persze ez őt egy cseppet sem zavarta.
- Anya, én vagyok az, látsz? - kérdezte gondolatban.
- Hogyne látnálak! - mondtam neki mosolyogva.
- Látod a talpaimat? - kérdezte diadalittas hangon. - Megfordultam!
... és mindkét kis lábát a tenyereim alá nyomta.
- Álmodom? - gondoltam ekkor némán, mire a Baba kacagni kezdett. - Dorka mondta, hogy így könnyebb lesz mindkettőnknek...
... és erre felébredtem.
Hajnali 5 óra volt, a szobát hűvös, friss, esőillatú levegő töltötte meg. A függönyök lágyan ringtak a résnyire nyitott ablakok előtt. Ádám és Dorka mélyen aludtak még, sötét szempillájuk meg sem rezzent, amikor kikászálódtam az ágyból. Eszembe jutott az álom, és megsimogattam a hasam... de semmi nem történt. Semmi mocorgás.
Kisbaba, alszol?
Semmi.
Álmodtam? Vagy ez megtörtént? - morfondíroztam.
- Baba! - súgtam halkan a baba fülébe gondolatban. - Te most játszol velem? Alszol? De hát most beszéltünk!
Semmi.
Akkor nem is igaz az egész? - bizonytalanodtam el.
Halk mocorgás, és kaparászás odabent.
- Baba, te huncutkodsz... végig fent voltál, és azt figyelted, Anya rájön-e, hogy te miket súgsz álmában a fülébe...! - pusziltam meg gondolatban az arcocskáját, mire őrületes rúgkapálás indult meg odabent, és állítom, a Pici hangosan felkacagott a hasamban.
- Hááát, tudd meg, hogy láttalak! - mondtam neki nevetve. - És nem csak a talpaidat láttam, hanem a nagy hajadat is!
A hasam ekkor valósággal hullámozni kezdett.
A baba - állítom - gurgulázva kacagott odabent, és kézzel-lábbal kalimpált.
Ekkor megértettem, hogy akár ébren voltam, akár álmodtam, mi igenis a VALÓSÁGBAN beszélgettünk, és hogy bár ő még odabent él, és én idekint, minden egyes idegszálunkkal és lelkünk minden egyes apró darabkájával elválaszthatatlan kötelékben állunk egymással - akárcsak Dorkával (és bár Ádám nem a gyerekem, hanem a férjem, vele is).
- Baba, alszunk még egy picit? - kérdeztem az ágy szélén ücsörögve, mert kezdtek megfagyni a hálóingből kikandikáló lábaim a hideg parkettán. - Még olyan korán van...
Apró kaparászás, és enyhe nyomás a köldököm táján.
Bebújtam a paplanom alá, az oldalamra feküdtem, és éreztem, amint egy gömbölyű dombocska a tenyerem alá simul.
- Baba, ez itt a feneked?
Halk kaparászás - kuncogás.
Háááát... ez őrület...- gondoltam. - Átlátok a hasamon!!! :-)))))))))
Másnap jókedvűen ébredtem, noha ismét elfeküdtem a vállam és a nyakam.
De kit érdekel egy ilyen apróság egy ilyen hajnal után?
Alig vártam, hogy Dorka és Ádám felébredjenek, és elmesélhessem, mi történt, amíg ők az igazak álmát aludták. Ádám felvont szemöldökkel hallgatta a történteket, Dorka pedig sejtelmesen mosolygott.
- Cica, miért mosolyogsz így? - kérdeztük tőle őszinte kíváncsisággal.
- ... mert én tudtam, hogy így lesz. Megbeszéltük a tesómmal! - vágta rá a 3,5 évesek semmihez sem fogható mély bölcsességével, aztán a hóna alá csapta Ormit, a kicsi, kék elefántját, és elvonult játszani.
... most kanyarodnék vissza a mai, szülinapi ultrahangunkra.
11-kor érkezünk meg (érdekes párhuzam, hogy épp ekkor születtem meg 74 tavaszán), és amikor sorra kerültünk, leplezetlen kíváncsisággal feküdtem fel a vizsgáló ágyra. Dorka és Ádám mellettem ültek egy-egy fotelben, tényleg, mint a moziban.
A doktor úr fogta a vizsgáló fejet, és azonnal az alhasamra tette, majd elmosolyodott.
- Látják... ott a kisbaba feje... tökéletesen irányban van.
Erre Dorka kuncogni kezdett.
- Na, most már elhiszitek? Ezt én intéztem, meg a tesóm! - jelentette ki büszkén, és elmélyülten figyelte a monitoron megjelenő kisbabát.
Bár napok óta tudtam, hogy a Baba megfordult, és hogy kezdettől fogva kommunikálni tudunk egymással, fátyolos szemmel figyeltem a részleteket: a teli pociját (úgy látszik, finom a magzatvíz), a kis talpait, a fülecskéjét, és csak távolról hallottam, amikor a doktor úr megjegyezte.
- Igazi hajas baba lesz a Pici, nézzék, az ott mind-mind a haja...
Ezek után van még valaki, aki kételkedik a baba-mama kapcsolat erejében?
A kérdés csupán költői volt. :-)
Azt gondolom, ez volt életem legszebb születésnapja, hiszen együtt lehettem a családommal, és a születendő kisbabánktól is meseszép ajándékot kaptam...
Sajnos az UH fotót nem fényképeztem be, de majd legközelebb, ha lesz még vizsgálat.
Addig viszont szívesen megmutatom nektek a szülinapi tortám fotóját, ami valami mennyei volt... és mivel ez a saját blogom, akár nevén is nevezhetem: a híres-nevezetes biatorbágyi Andrész Cukrászdából származik, aminek bizony a föld kerekén nincs párja! És ez most nem a reklám helye.
Én ugyanis ki nem állhatom a tortákat. Nem tudom, miért van ez így, de tényleg nem szeretem a őket, a szülinapjaimra ezért anyukám mindig gyümölcsrizst vagy joghurt-kupolát készít, amit tortának nevezünk, hogy legyen neve a "gyereknek".De Andrész Editék olyan tortákat sütnek, hogy az valami elképesztő...és amióta itt lakunk, bizony, többet is megszerettem a kínálatukból, és rendszeres fogyasztóvá váltam a családommal együtt. (Majd legközelebb befotózok néhány sütit, el fogtok ájulni, milyen álomszépek.)
6 éve fedeztük fel őket, amikor ideköltöztünk, és véletlenül betévedtünk hozzájuk. Emlékszem, rózsaszín mignont ettem a teraszukon, és hazafelé azt mondtam Ádámnak, ettől a sütitől félő, függővé válik az ember.
Aztán jött az esküvő, és Editék készítették el az esküvői tortánkat (Andész torta volt, emeletes, fehér marcipánnal borított csokitorta), és mi rászoktunk a fagyijukra, a krémesükre, a péksüteményeikre és a linzerjeikre.
... néhány hónappal később megfogant Dorka baba, én pedig minden hónapban gondosan "leküldtem" neki 1 db rózsaszín mignont... és amióta idekint is megkóstolta, nem is volt kérdés, hogy ízlik-e majd neki. :-)
... majd sok-sok szülinapozás, fagyizás, és sütizés következett (sok-sok biciklizéssel :-))
... és a jelenlegi várandósságom, amely keretében a Picinek minden hónapban egy "kókuszsünit" küldök le meglepetésként. :-)))
Dorka, Ádám és én
Csoki mousse torta - habkönnyű csoki-csoda - ezt mindenkinek meg kellene kóstolnia!
Végezetül egy rövid kis szösszenet. Amint látjátok, a tortámon 4 szál gyertya volt. Ádám kérdezte, tudom-e miért 4 szál gyertyát kaptam? Nagyokat pislogtam, de nem tudtam, mire gondol.
- Mert 38 nem fért volna el, és akkor úgy vetted, hogy végül is már majdnem 40 éves vagyok?
Kuncogás, vihogás, heherészés kintről - halk rúgkapálás odabentről.
- Neeem! - nevetett a férjem. - A 4 gyertya azt szimbolizálja, hogy már négyen vagyunk: a Baba, Dorka, Te és Én!
Ezúton is szeretném megköszönni a megszámlálhatatlan kedves és szívhez szóló üzenetet és szülinapi köszöntést, e-mailt, képeslapot, e-cardot, amiket a napokban küldtetek, Kedves Olvasóink!!! :-))
Sok szeretettel ölellek benneteket: Eszter / Mirza
Sok szeretettel ölellek benneteket: Eszter / Mirza
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése